A szamojéd emberek félnomád életet éltek rénszarvas pásztorként, nyaranként a legelőkön vándorolva a kopár tundrán, telenként pedig, csordáikkal visszahúzódtak a tajgai erdőkbe. Életmódjukhoz hozzátartozott a halászat és a vadászat. Ezek a nomádok télen és nyáron is hordozható sátrakban éltek. A rénszarvasok mellett a vándorló szamojéd törzsek életében nagy jelentősége volt becsben tartott, sokoldalú kutyáiknak, akikre családtagként tekintettek. Ők segítettek az embereknek a rénszarvas csordák mozgatásában és a vadászatban: akár a jegesmedvék és rozmárok vad támadásaival is szembeszálltak, és bundájuk színének köszönhetően a hóban szinte láthatatlanok voltak. Társak voltak a vadonban, meleget vittek az emberek sátraiba a hideg éjszakákon, és ők húzták a szánokat, kenukat is. A kutyák kinézete tájegységenként változó volt. Lábuk hossza is ahhoz a terephez alkalmazkodott, amelyen éltek, a füves tundrán élőknek rövidebb, a tengerpart melletti területeken lévőké hosszabb lett. Színük is elég változatos volt, az Osztjákok kutyái között előfordultak tarkák, és fekete-fehérek, míg a más törzsekben élő kutyák cserszínűek, feketék, farkas-szürkék és vörösek voltak. Néhány mai szemlélet szerint ezekből alakultak ki a lappkutyák. A Kara és Fehér-tenger környékéről származó samoyedek mindig fehérek, krém vagy enyhe biscuit színűek voltak. A tarkakutyákat alapjában véve terelésre használták a déli területeken, a fehér kutyákat, az északi részeken, pedig vadászatra és szánhúzásra. A fehér színű egyedeket Bjelkiernek hívták, ami anyit jelent: fehér kutya, amelyiknek a kölyke is fehér. A samoyedek a sarki spiccek két csoportjához is sorolhatók, az első csoportba tartoznak a husky-k, a Kanadai és Alaszkai eszkimó kutyák, a második csoportba a spiccek vagy lajkák tartoznak, melyek Lapföldről, és Kamcsatkából származnak. Sajnos viszonylag keveset tudunk a szamojéd emberekről, és arról, hogy hogyan éltek gyönyörű, ezerarcú kutyáikkal. Egészen 1930-ig csak szovjet antropológusok tanulmányozhatták a szibériai törzsek életét. Amit tudunk a szamojéd emberek életformájáról és kutyáiról, az főként a sarki felfedezők naplóiból származik, akik szibériai kutyákat szereztek, hogy segítsék őket az ismeretlen Északi és Déli-sarki tájak felfedezésében. Néhány ilyen kalandor samoyedet használt, ezek sokat dicsérték a kutyák használhatóságát és csodálatos temperamentumát. Csak egy példa, egy Etah nevű Samoyed a norvég Roald Amudsen vezérkutyája volt, aki 1891-ben elérte a Déli-sarkot, a világon először. A Samoyedeket használó expedíciók néhány tagja hazavitte a kutyákat kedvencnek. Más szamik felfedezői pályafutásukat az állatkertben végezték. És néhányat angol kutyarajongóknak adtak el, akik meghatározták a fajta standard-ját. A Samoyed nem sokat változott az expedíciók óta. Fridtjof Nansen, norvég felfedező, aki 1883 és 1894 között egy Samoyed szánhúzó csapattal próbálta elérni az Északi Sarkot, lemérte és feljegyezte a kutyák súlyát és magasságát, és azok átlagos mérete megközelíti jelenünk átlagos szamojédjáét. Egy 53-58cm magas Samoyed kannak normálisan 27 kg körül van a súlya, egy 48-53cm magasságú szukának pedig, 20-22 kg körül. Ez a mérete és súlya egy használható kutyának. Valószínűleg az eredetileg Szibériából importált kutyák nagy része sikeresen mérettetné meg magát a mai kiállításokon. A nyugati szamojéd törzsektől származó expedíciós kutyák gyakran foltosak, barnák és feketék voltak. De egy orosz kutyakereskedő, Alexander Trontheim, aki kutyákat szerzett be a külföldi kutatóknak, főként a keletebbre élő törzsektől vett kutyákat. Ezeknek az elszigetelt embereknek fehér, krém és keksz színű kutyáik voltak, pont olyanok, mint a mai fajtatiszta samoyedek. A samoyed angliába kerül A Samoyedek először a korai 1980-as években kerültek Angliába. Victoria királynő családja szétszóródott egész Európában és lánya Alexandra, miután felségül ment II. Miklós cárhoz, Oroszországba került. Alex sokszor küldött bátyjának, a Walesi hercegnek, kutyákat ajándékba. Ezek között volt néhány Samoyed is, egyrészt a különleges külsejük miatt, másrészt reménykedtek a sikerükben a kutyakiállításokon, melykért a pár rajongott. A herceg ekkor a Kennel Club elnökeként működött. 1888-ban rajzoltattak egy képet a „Pen&Pencilnek” az ezüstlakodalmukra, ami egy, a Walesi herceg és hercegnő lábánál ülő Samoyedet ábrázol. A Samoyedes festmények most is a jelenlegi hercegnő galériájában vannak. 1889-ben egy angol zoológus, Ernest Kilburn-Scott három hónapot töltött a szamojéd törzsekkel Észak-Oroszországban. Innen vitt haza ajándékul feleségének, Claranak, egy Sabarka nevű kant. Sabarka barna színű volt, fehér mintázattal a mellkasán, a lábán és a farkán. Arhangelszk környékéről származott, ami messze nyugaton, az Északi-Dvina folyó torkolatánál található. Kilburn-Scotték szerettek volna párt Sabarka-nak, és vásároltak egy krémszínű szukát, Whitey Petshorát, akit egy teherhajó legénységének tagja hozott magával Szibériából Londonba. Nevét tekintve valószínűleg a Petshora folyó környékéről, az Urál-hegység nyugati részéről származott. Petshorát fedeztették Sabarkával, a kölykeik vegyes színűek lettek, fehérek, barnák és feketék, legjelentősebb utóduk egy Neva nevű szuka lett, aki 1891-ben született. Az 1890-es évekbe további kutyákat importáltak, Labourn Popham vitt be Nyugat-Szibériából egy fehér kant, akit később lefényképeztek (igen rosszul) és a képet így írták alá: „Importálva 1894-ben” és „A típus, amit akarok”. Visszatérve Nevára, őt egy Musti nevű kannal fedeztették, aki nevével ellentétben (Musti=Fekete) hófehér volt. Ebből a párosításból 1901-ben született az első Brit Samoyed Champion: Ch. Olaf Oussa (tenyésztője Lady Sitwell volt). A Musti-Whitey Petshora alomból pedig, a mai fehér Samoyedek ősei származtak. A második világháborút megelőző 25 évben sok felfedező próbálta meg elérni az északi és a déli sarkot. A legtöbb expedíción kutyákat használtak a szánok vontatására. Néhány kutyát visszavittek Norvégiába, Angliába, Új-Zélandra és Ausztráliába két, Nansen és F. G. Jackson által vezetett, Arktiszi és két Anarktiszi- Newness-Borchgrevink és a Shackleton féle- expedícióról. Jakson szánhúzó csapatából nyolc kutya Kilburn-Scotték tenyészetébe került, 1899-ben. A következő gyarapodás egy nem várt helyről érkezett. 1907-ben Kilburn-Scotték megtudták, hogy egy Samoyed kant tartanak Ausztráliában a Sydney-i állatkertben. A kutya két tigris között volt elhelyezve, Kilburn-Scotték megvásárolták, és magukkal vitték Angliába. Ő volt Antarctic Buck, szülei részt vettek a Newness-Borchgrevink féle antarktiszi expedícióban 1889-1900 között. Küllemét tekintve, az akkori kutyákhoz hasonlítva magas volt (53cm), ragyogó fehér bundával, és felálló fülekkel természetesen. Szőre ezüstös fényben pompázott, de az orra és az ajkai világosak voltak. Akkoriban megszokott volt, hogy a hófehér szőrhöz világos pigment, a krémszínű bundához sötét pigment tartozott. Az öt év alatt, amit még a továbbiakban élt, új és végleges otthonában, egy sor kitűnő és a fajta továbbtenyésztésére alkalmas szerfelett tipikus alom atyjaként szerepelt, kölykeinek anyja egy Kviklene nevű szuka volt. 1910-ben importáltak egy Ayesha nevű szukát Oroszországból Angliába. Ő az egyik ősanyja a mostani kutyáknak, lányán Ch. Nadán keresztül. Még öt kutyát importáltak az 1920-as években, azóta nem került be pótlás a fajtából annak eredeti otthonából. Mikor Kilburn-Scottéknak már nyolcféle, észrevehetően különböző vonásokkal rendelkező kutyája volt feljegyezték az első fajta standardet, amely összefoglalta az általuk legjobbnak és kívánatosnak tartott tulajdonságokat és elkezdtek olyan kutyákat tenyészteni, amik ehhez nagyon hasonlóak voltak. A Standard egyik megállapítása „minden szín megengedett- a fehér előnyben részesítendő”. Később a fekete és barna színek gyorsan eltűntek, de a legtöbb tulajdonos tudja, hogy a kutyák bundájában még ma is van egy-két fekete szőrszál.

Szamojéd emberek
A szamojéd emberek a nomád származásúak egy ázsiai csoportja. Hagyományosan egy uráli-szamojéd nyelvet beszéltek, ami a Finn-ugor nyelvcsalád egy rokona. A szamojédek valószínűleg a mongolok leszármazottjai. Termetük alacsony, bőrük sárgásfehér, arccsontjuk határozott, orruk egyenes vagy homorú. Napjainkban kevesebb, mint 50 ezer szamojéd ember maradt. Nagyrészük oroszul vagy törökül beszél. Két fő csoportjuk a Nyenyec és az Enyec. A szamojédek mostani élőhelyükre 1000 körül vándorolhattak., amely a Jenyiszej és az Olenek folyó közt terül el. Eleinte rénszarvas vadászatból éltek, vándorlásaik során követve a nagy csordákat. A rénszarvasoknak gyakran kellett helyet változtatniuk fő táplálékforrásuk, a zuzmó miatt. A szamojédek fokozatosan vadászból pásztorrá váltak, és háziasították a rénszarvasokat. Sok-sok generáción keresztül a rénszarvasok szelektív tenyésztését végezték úgy, hogy a populációból eltávolították azokat a hímeket, amik teheneikkel el akartak szökni. A passzív bikákat hagyták meg, amik maradtak a teheneikkel együtt, és szelídebbnek mutatkoztak az emberek felé. Úgy tudjuk, ma már nincs vadon élő rénszarvas .A háziasítás ellenére a szamojédeknek továbbra is vándorolniuk kellett a rénszarvasokkal az élelem után, a tundrától az erdőkig. Végül felhagytak a vadászattal és csak pásztorkodásból éltek, a rénszarvas pedig a vagyon, a jólét szimbóluma lett. 

A samoyed kutyák története
A samoyed törzsek különleges kutyái, a Bjelkírek (fehér kutya, aminek a kölyke is fehér) Oroszország szerte ismertek voltak. Oroszországban ugyanezeket a kutyákat Voinaikanak hívták, ami vezér vagy vadászkutyát jelent. A samoyedek, a többi északi fajtához hasonlóan, viszonylag mentesek az ember tenyésztő munkásságától, közel állnak ahhoz a farkasszerű kutyához (Canis familiaris palustris), melyet 12-14 ezer évvel ezelőtt kezdtek háziasítani. Az akkori vadászok és a kutyák életformájában sok volt a hasonlóság, így az állatok jól beilleszkedtek, az övékhez hasonló családba. Kezdetben a Bjelkíreket szentként tisztelték, később társnak tekintették őket. Rájöttek hogy a kutyák nem csak a vadászatban kiváló segítőtársak, de vonóállatként is jól megállták a helyüket. Mikor a törzsek áttértek nomád legeltető életmódra, akkor a háziasított rénszarvas terelése is ezeknek a kutyáknak a feladata lett. A samoyedek tudtak (és tudnak még ma is...) szánt húzni, terelni, vadászni, és munkájukat lelkesen végezték. A samoyedeket nagy becsben tartották, fontos helyet foglaltak el a szamojéd törzsek eléetében és kultúrájában. Ezek az ezerarcú kutyák gyengédek és kedvesek voltak a gyerekekkel, de ha úgy adódott akár egy jegesmedvét is elkergettek.

A samoyedek felfedezése
A 17-18. században az oroszok elkezdték felfedezni Szibériát és hamar megismerték a samoyedek képességeit. A szépségük magával ragadta a cári családot, és alkalmanként különleges ajándékként adták őket más európai nemeseknek. Végül királyi státuszt ért el, és nem juthatott külsősök kezébe. Az oroszok gyorsan meglátták bennük a lehetőséget, hogy az adószedők és a kutatók szánjait húzzák Szibériában és hírük gyorsan elterjedt a felfedezők körében is. Az orosz kormánynak egy Alexander Trontheim nevű ügynök szerezte be a kutyákat. Őt bízta meg a norvég Fridtjof Nansen, hogy szerezzen be kutyákat az expedíciójához. Nansen hét tudomány professzora volt a Norvég Egyetemen, expedíciós hajóját, a Framot, mellyet még 35 éven és öt expedíción keresztül használt, saját maga tervezte és építette. Nansen mindenből a legjobbat akarta magával vinni, így a szánhúzó kutyák közül a samoyedre esett a választása, a későbbiekben sokan követték a példáját...

Expedíciók
A 19. század végén még mindig voltak olyan területek, melyek felfedezésre vártak, és izgalmas kihívásokat fektettek a vállalkozó szelleműek elé. A fő cél ebben az időben, az Északi és a Déli sark elérése volt. Így a felfedezők határtalan lelkesedéssel vágtak neki a megpróbáltatásoknak. 1983-ban Nansen, a norvég sarkkutató lehetett az első, aki arra gondolt, hogy samoyed kutyákat használjon az Északi-sarki expedícióján a nehezebb terhek vontatására. Azért döntött így, mert könnyebb volt Északkelet-Oroszországból kutyákat szerezni, mint Grönlandról. Ugyanis a dán kormány betiltotta az eszkimó kutyák vásárlását az őslakosoktól, akik élete a jól képzett kutyáktól függött. A kutyák, amelyeket Nansen használt vegyesek kinézetűek voltak- fekete-fehér osztják kutyák, egy lógó fülű, és mások a fajtatípusból. Nansen a samoyedeket szeretetreméltónak, gyengédnek és független-akaratúnak találta, már-már emberinek. Habár az eszkimó kutyák erősebbek és nehezebbek voltak, és ugyanazon teher elhúzásához több samoyedre volt szükség, mindemellett egy kutya elvesztése nem gyöngítette meg annyira a csapatot olyan mértékben, mintha egy eszkimó kutya hiányzott volna. 1984-ben F.G. Jacson őrnagy volt a következő felfedező, aki ugyanazt a kutyafajtát használta a Jackson-Harmsworth Északi-sarki expedíción, míg C. E. Borchgrevinckvolt az első, aki kutyaszánokat használt az Antarktiszon. Visszatérésekor a kutyáit a Stuart-szigeten hagyta, és ezeket használta később Shackleton a Déli-sarki expedícióján. Ezen kutyák nagy részét Archangelsz központjában vették a sarkkutatók. Abruzzi hercege, az olasz király testvére, Scott kapitány és az amerikai felfedezők, Fiala és Baldwin mind samoyed csapatokat használtak. A viszontagságok, melyeket ezeknek a korai expedíciós kutyáknak el kellet szenvedniük leírhatatlanul borzalmasak. Könyörtelenül hajtották őket, a mancsaik kirepedtek és véreztek, ahogy a kemény és jeges havat taposták. Mikor kihűltek, és kimerültek megölték őket, és testüket társaikkal etették meg. Egy sokkal pozitívabb feljegyzés, hogy Roald Amudsen Etah nevű samoyed szukája, csapatának vezérkutyája lett az első állat a Déli sarkon, 1911. December 14-én. Az Orosz adószedők is ezeket a kutyákat használták, hogy a havas pusztákon élő emberektől is beszedjék az adót. Ezek az állatok sok-sok mérföldet utaztak a havon egyik helytől a másikig. A kutyákat mindig valamilyen tulajdonságukról nevezték el, például: Lajka, azt jelenti ugatós, vagy Leaneay- lsuta. forrás:http://samindex.freeweb.hu/tortenelem.htm#haza