Mit viseljünk, hogyan viselkedjünk?
Mit viseljünk, hogyan viselkedjünk?

Mármint a kiállításon, bírálat előtt, után, ringben, ringen kívül az öltözködést illetően a praktikum, a viselkedést illetően a sportszerűség és etikus magatartás oldaláról megközelítve.

Joan Palmer világhírű szakíró, két tucatnál is több, állatvilággal kapcsolatos témájú könyv szerzője, nyolc aranyszabályt állít fel. Ezek közül néhány részletesen:
Első aranyszabály: „Mindig öltözzünk fel az alkalomhoz illően, ezzel is javítva az összbenyomást.” (Ehhez nem kell kommentár.)
A bírók öltözködése az íratlan szabályoknak feleljen meg. A magyar bírói kar a külföldi kiállításokon általában a legjobban, de legalábbis a legünnepélyesebben öltözöttnek számít. Hölgybíróink kosztümben, blézerben, mindig az alkalomhoz illően, a férfi bírók szinte minden esetben zakóban, nyakkendőben – farmerzakóban, jeansben sosem!
A magam részéről már azzal is elégedett vagyok, ha a kiállító nem klottgatyában vezet fel kutyát, és persze a bírálat kimenetelét, végeredményét nem befolyásolja az öltözet, mégis jó nézni, ha valaki elegánsan, jól öltözve jelenik meg. Nem gondolok szélsőségekre, bár vannak országok, ahol a kutyakiállítás a kiállítók, a kutyák és a küllembírók közös ünnepe, ahol a hangulat is ünnepélyes. Nagy angol-amerikai show-kon nem ritka a szmokingos, estélyi ruhás megjelenés sem.
Sajnos nálunk néha hiányzik az oldottság, az ünnepi hangulat, amire egész héten várnánk, készülődve a nagy ünnepre, túl izzadságszagú, az egész (persze átvitt értelemben), kissé pesszimistán azt mondhatnám: állóháború a kiállító és a bírók között.
Nálunk szigorúan tilos a bírók bírálat közbeni alkoholfogyasztása, persze nem azért, mert nem tudnánk, hol a határ – mondjuk nyári nagy melegben egy pohár hideg sör -, hanem azért, hogy a kiállítók ne mondhassák, hogy részeg volt a bíró! Ugyanez nem vonatkozik a kiállítókra, akik között előfordul néha „alkoholos befolyásoltság”. Hozzá kell tennem, hogy a szánhúzó fajták kiállítóinál ilyet sosem tapasztaltam!
Egyébiránt Belgiumban a Best in Show-ban bírálva mind a bíróknak, mind a tíz csoportgyőztes kutya tulajdonosának pincérek szolgáltak fel egy-egy pohár bort, hogy legyen mivel koccintani a győztes kutyák egészségére. Ugyanez történt Franciaországban, ahol a párizsi Longchamp világhírű kiállításán francia pezsgőt szolgáltak fel.
A hölgy kiállítók nyári melegben gyakorta lengébb felsőrészt viselnek, aminek csak annyi jelentősége van, hogy a rosszmájú kiállítók elmondhassák, mit nézett a bíró a kutya bírálata közben. A valóság az, hogy ma már bármelyik strandon sokkal részletesebb vizsgálódást tarthatunk a női anatómia tanulmányozását illetően, és ráadásul az idő sem szorít!
Második aranyszabály: „Mindig a helynek megfelelő lábbelit viseljünk. A kiállításokat néha füves helyen rendezik – az ingatag, magas sarkú cipő nem ide való.”
A mi viszonyainkra adaptálva néha füves, néha meg sáros-buckás földes helyen, de ez sajnos a helyszíni rendezőség felelőssége. Mi mindenesetre gondoskodjunk edzőcipőről is, tehát a legelegánsabb öltözék is akkor lesz praktikus, ha jól és szabadon tudunk benne körbefutni. Mivel nálunk a legtöbb kiállítás a szabadban van, feltétlenül szükség lesz esőruhára is, esernyővel kissé nevetséges körbevezetni kutyát, és nem is praktikus. Ne felejtsük otthon a gumicsizmát sem, vagy kalucsnit és kutyánknak is kijár az esőtől, vihartól védő box.
Igaz, szánhúzó kutyák esetében az időjárás szeszélye nem lehetne alapvető szempont, otthon kérdezzük meg azért kutyánkat, hogy melyik lenne számára kellemesebb: mínusz fokon nem olvadó hóban jó tömött, sűrű bundájában összegömbölyödve feküdni, vagy egész nap zuhogó esőben aljszőrig átázva sárban álldogálni, plusz hideg szélviharban?!
A harmadik és negyedik aranyszabály a kitűzővel, az időbeosztással, a ringben való megjelenéssel foglalkozik, számunkra kevéssé fontos gyakorlati haszonnal.
Az ötödik az ivóvíz kérdése – ezt is mindannyian ismerjük.
A hatodik aranyszabály: „Soha ne csevegjünk a többi kiállítóval a ringben!”
Hetedik aranyszabály: „Sose vonjuk kétségbe a bírók döntését!”
Erről talán egy másik ilyen terjedelmű cikket írhatnék személyes és bírókollégák tapasztalatairól, ezt azonban helyszűke miatt nem teszem. Legyen elég annyi, hogy még egy kiállító sem lett eltiltva azért, mert még a körben széttépte vagy összegyűrte a bírálati lapot vagy nem fogadta el a bíró felé nyújtott gratuláló kezét, de elgondolkodtató, mennyire etikus az ilyen magatartás. Nem biztos, hogy az a jó megoldás, amivel az ilyet előre kivédheti a bíró, miszerint befelé jövet köszönti kézfogással a kiállítót, és a bírálati lapot kommentár nélkül kiadja a ringtitkárnak, és a ringtitkár osztja ki a kiállítóknak.
Nyolcadik aranyszabály: „Soha ne haragudjunk a kutyánkra, ha teljesítménye nem felel meg várakozásainknak. Neki is lehet rossz napja.”
Ehhez sem kell kommentár. Gondoljuk végig, hogy a kiállítás előtti napokban végigismételtük-e kutyánkkal a körbefutást, hogy nem ugráljon föl ránk, hogy percekig nyugodtan tudjon állni, hogy a hétköznap használt sétáltató póráz-nyakörv helyett az „ünnepnapon” (értsd: kutyakiállítás!) használatos felvezető póráz került a nyakára. Vagy az egész heti robot miatt erre nekünk nem volt időnk.
Arról nem esett még szó, hogyan szólítsuk egymást a ringben. Én a magam részéről feltétlen azokat is magázom a körben, akikkel egyébként tegező viszonyban vagyok, és helytelenítem, ha a bíró a többi kiállító előtt keresztnevén szólítja a kiállítót: „Józsikám, fussál el a sarokba és vissza!” Gondoljuk el, mire fog gondolni a többi kiállító! Nekem egyébként tizenegy-két éves korú kiállítót sem esik nehezemre magázni, és ugyanezt várom el a kiállítótól is: az engem egyébként tegező kiállító se bizalmaskodjon a többi kiállító előtt, esetleg fennhangon emlékeztetve egy előző közös emlékre. (Ezen az „emléken” én egy kellemes husky-találkozót, egy jó hangulatú klubnapot, a rosszmájúak egy valószínűsíthető „pásztorórát” szeretnének értelmezni, ha a kiállító hölgy.) Ezért szeretném, ha mindannyian a jót feltételeznénk a másikról!
A kiállító lehetőleg ne ajánlja fel a bíráló bírónak a ring széléről a bírálatra várakozás közben, hogy „Jenőkém, kérsz egy kávét vagy üdítőt?” Ez kizárólag a rendezők feladata, ismét gondoljunk arra, mit fog szólni a többi kiállító. Helytelenítem, ha a bíró reggel a kör felé tartva találkozik valamelyik kiállítójával, kezet fog, puszi jobbról-balról, mert sajnos ilyen is előfordult már, gondoljunk arra, mit fognak gondolni a kiállítók, ha ezek után a pusziszkodó kiállító kutyája lesz a fajtagyőztes. Úgy gondolom, a menet közbeni Jó napot kívánok bőségesen elegendő. Egyébként jó bíró nem csak a kiállítót, a kutyát is ismeri, illetve megismeri. Fontos információért forduljunk a ringtitkárhoz.
Úgyszintén felesleges a körben az általunk tenyésztett valamennyi kutyát a már megkezdett bírálat közben cserélve handlírozni. Nem beszélve arról, hogy nagy külföldi kiállításokon a körbe való bemenetelkor már el kell dönteni, ki lesz a handler, közben a bíró nem fogja engedni a cserét. Hozzáteszem bárki bárkinek felvezethet kutyát, akár naponta ötvenet is, csak a bírók nem handlerkedhetnek, csak saját kutyájukat vezethetik fel, és a bíró bírálatát nem befolyásolhatja a felvezető személye, csak a teljesítménye, mert azt azért valljuk be magunknak: vannak, akik kiváló felvezetők, és vannak, akik arra koncentrálnak, hogy ne essenek hasra a körben.
Végezetül az is jópofa dolog, ha nyáron valaki elegáns, széles karimájú kalapban vezet fel és fut körbe, csak kérem, ne feledkezzen meg a kalaptűkről sem, mert a szél lefújhatja, és kézzel fogni már inkább kacagtató, míg helyesen hordva kifejezetten üdítő látvány!
Remélem eljön az az idő, amikor az „állóháború” ünneppé fog válni mindannyiunk számára.

Erdős László nemzetközi küllembíró
 
sitemap