A Szibériai Husky – sportkutya, show kutya vagy akár mindkettő?

A Szibériai Husky – sportkutya, show kutya vagy akár mindkettő?

A Szibériai Husky egyike a legősibb kutyafajtáknak, szépsége, kedvessége, gyermekszeretete, gyorsan népszerűvé tette világszerte. Azonban szánhúzó mivolta felruházza számos olyan tulajdonsággal is, melyek mégsem teszik mindenki számára ideális társsá. Hihetetlen mennyiségű energia buzog benne, égeti a vágy, hogy fusson, független jelleme képtelenné teszi arra, hogy szolgamód lesse gazdája minden óhaját. Igényli az aktivitást, a társaságot, azt szereti, ha a középpontban lehet. Mindebből adódóan a Husky csak azoknak ajánlható, akik jó adag humorérzékkel és türelemmel vannak megáldva, élvezik a kihívásokat, s mindazonáltal értékelik a fajta szépségét, megértik örökségét és tiszteletben tartják eredeti funkcióját.

 
Mint néhány más munkakutyafajta esetében is, a Husky tartók táborában is időről időre viták alakulnak ki a fajta munka és show típusra történő kettészakadása kapcsán. A két tábort egyik oldalról a szánhajtó versenyzők alkotják, akik a stopperórával versengve célként a leggyorsabb fogat kialakításán dolgoznak; a másik fél leginkább a tenyésztőkből, kiállítókból áll, akik elsősorban a fajtastandardot tartják szem előtt, a küllemi szempontokat fontosnak tartják. A két tábor közötti szakadék egyre csak mélyül, de vajon hol van az igazság? Az igazság bizony most is odaát van ….

 


Először is nézzük meg pontosan mik az alapvető különbségek a két tábor által elismert kutyák közt.
A versenyzők kutyái alapvetően könnyebb felépítésűek, magasabbak, „levegősebbek”, szőrük rövidebb, aljszőrzetük kevésbé kifejezett vagy nincs is, hasuk kifejezetten felhúzott, mellső szögellésük kissé meredek, agarakra, vágtázó fajtákra emlékeztet. Lábaik hosszúak, testük inkább négyzetbe írható, felépítésük egyértelműen egy sprinter benyomását kelti. Arckifejezésük inkább farkasra emlékeztet, füleik kifejezetten nagyok. (Megjegyzem, már a felsorolt tulajdonságok jelentős eltérést mutatnak a jelenlegi és az első, eredeti fajta standardhoz képest is.)
 


 
 VERSENY TÍPUS 
  
 SHOW TÍPUS 


A „show” kutyákra, vagy ahogy néhányan nevezik őket, „díszkutyákra” a mérsékletesség jellemző. Mérsékelten tömör felépítésűek, jól felhúzott, ügető jármódra alkalmas vállakkal rendelkeznek, bundájuk tömött, testük téglalapba írható, enyhén felhúzott hassal, kiegyensúlyozott szögellésekkel rendelkeznek. Arckifejezése, ferde metszésű szemei, közepes méretű, jól szőrözött fülei inkább rókára hasonlítanak. Ezen tulajdonságok egy hosszútávfutót, egy maratonistát jellemeznek, amely kiegyensúlyozott tempóban dolgozik végtelen kilométereken át,  extrém hideg időjárási körülmény közt.
 

Még egy laikus számára is megdöbbentő, hogy a fent leírt két típus – elvileg - egy és ugyanazon fajtához tartozik. Azért elvileg, mivel nyílt titok, hogy a szánhúzó versenyeken gyakran olyan keverékeket láthatunk, amelyek csak papíron Szibériai Huskyk, mivel nem kevés agár, pointer vagy szetter vér csordogál az ereikben. Talán most nem is lenne miről vitázni, ha a fajtatiszta versenyeken valóban csak fajtatiszta kutyák állhatnának rajthoz.
Vissza kell nyúlnunk a fajta gyökereihez, hogy megértsük, miért történik mindez.

Eredete
Mint ahogy a fajta neve is jelzi, Szibériából származik. Észak-kelet Ázsiában a Chukchi (Csukcs) törzsek tenyésztették kifejezetten szánhúzásra. A század elején, 1909 körül jutottak el nagyobb számban Alaszkába, ahol az aranyláz idején az extrém időjárási körülmények közt a kutyaszán volt az egyetlen módja a közlekedésnek. Miközben az aranyásók körében egyre népszerűbbek lettek a szánhúzó versenyek az alaszkai hajtók hamar felismerték a fajta képességeit, így rövid idő alatt a versenyek legismertebb és legkedveltebb kutyafajtája lett. Ne felejtsük el, hogy a korai fogatok többnyire kutatók, bányatársaságok, aranyásók tulajdonában voltak. A kutyákat munkára tartották és a versenyek csupán időtöltést, szórakozást jelentettek és szerencsejátékot a csapatokra fogadók számára.

1925 telén hirtelen még több figyelem irányult a fajtára, ugyanis az elszigetelt Nome városában Difftéria járvány tört ki. Az oltóanyagot Anchorage-bõl Nenanna-ba még el tudták juttatni vonaton, de a fennmaradó 658 mérföldet csak kutyaszánon lehetett megtenni. A fogatok egymást váltva 5 és fél nap alatt szállították el a szérumot Nome-ba. A leghosszabb távot, 340 mérföldet Leonard Seppala tette meg Szibériai Husky fogatával. A fajtát hivatalosan 1930-ban regisztrálta az AKC (Amerikai Kennel Klub).


TÖRTÉNELMI FOTÓ 1932-BŐL


A korai alapító kennelek közül kiemelném Eva „Short” Sheely Chinook kennelét és Lorna Demidoff Monadnock kennelét. Ezek a kennelek sikeresen demonstrálták, hogy kutyáik ugyanúgy megállták a helyüket a kiállításokon, mint a versenyeken. (Megjegyzem, hogy ezen kennelek kutyáit a magyarországi Huskyk törzskönyveit kutatva is fel lehet lelni, igaz 9-10 vagy még több generációig kell visszanyúlnunk) Utóbbi, Lorna Demidoff  például csupán azért kezdett el kiállításokra járni kutyáival, hogy legyen mit csinálnia a nyári hónapokban, amikor a kutyák nem dolgoztak. Ezen kennelek a későbbi „show” kennelek alapító kutyáit és egyben a kor a legjobb versenykutyáit adták. Számos champion kutyájuk kitűnő vezérkutya is volt egyben.

 

 

CHINOOK'S ALLADDIN OF ALEYSKA 1946

 

 


MONADNOCK KENNEL BIS GYŐZTES TENYÉSZCSOPORTJA AZ 50-ES ÉVEKBEN

A növekvő szervezetek, amelyek a szánhúzó sport köré fonódtak, az időszakosan megjelenő szánhúzó versenyekkel kapcsolatos kiadványok, az új és új utak épülése, a bővülő utazási lehetőségek egyre több alkalmat nyújtottak a versenyzőknek, hogy versenyre szelektált, hibrid kutyákkal bővítsék állományaikat. Adták, vették a kutyákat egymás közt, újabb és újabb almok születtek, ami a versenyre szelektált kutyák terjedését jelentette. A keleti part környéki Szibériai Husky kennelek sarokba szorítva érezték magukat, tudva, hogy két út áll előttük: vagy elfogadják ezt az utat és tisztavérű Szibériai Huskyaikat keresztezik bármilyen kutyával, amely gyors és szívesen dolgozik, és ezzel gyakorlatilag egy új fajta kialakulását segítik elő vagy ragaszkodnak meglévő, frissen regisztrált fajtához képest homogén állományukhoz.

A sprinter kutyák terjedésének egyéb dolog is kedvezett. Az új utak felszabdalták a korábbi végtelen tundrát és hómezőket, melyre a verseny szervezetek a pályák megkurtításával reagáltak. A korábbi 30-50 mérföldes versenypályák helyett 10-15 mérföldes versenyeket rendeztek. A kitartás, az energiatakarékosság, az időjárás állóság, amelyek a Szibériai Husky legbecsesebb tulajdonságai, értéküket veszítették…  

A standardról
Az első standard megjelenésekor a Szibériai Huskyk még elsősorban versenyzők kezében voltak. Így a fajta igen szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy az eredeti fajta standardot olyan emberek alkották meg, akik ott voltak, amikor fajta megjelent az Amerikai kontinensen, munkakutyaként használták kutyáikat, látták a korai kutyákon előforduló különböző színezeteket, mintázatokat, megfigyelhették a típusjegyeket, méreteket, arányokat ezeken a sokoldalú atlétákon. Az első standard 1932-es megjelenése után öt revíziót volt képes lényeges változtatás nélkül „túlélni” ami egyértelműen az eredeti változatba fektetett alapos munkára vall.

„A Szibériai Husky közepes termetű munkakutya, gyors és elegáns mozgású. Mérsékelten tömör felépítésű és dús szőrzetű teste, álló füle és bozontos farka is északi származásra utal. Jellegzetes testtartása meglehetősen könnyed. Eredeti funkciója szerint hámban kiválóan dolgozik, könnyű terhet közepes sebességgel hatalmas távolságokra elhúz. Testalkata és formája híven tükrözi eredendő erejét, sebességét és állóképességét. Kissé ferde szemeinek élénk és barátságos kifejezése a jó társ alkalmazkodó tulajdonságaira utal. A kanok megjelenése erőteljes, de sohasem durva, a szukák vékonyabbak a testfelépítmény törékenysége nélkül. Megfelelő kondícióban, jól fejlett és feszes izomzatnál a Szibériai Huskyn nincs (nem lehet!) túlsúly.”

A Standard-et olvasva nyilvánvaló, hogy a Szibériai Husky NEM SPRINTER!  Ezek a kutyák nem arra lettek kitenyésztve, hogy rövidtávú versenyek sztárjai legyenek. Nem hiába használnak manapság a gyorsasági versenyekre agár vagy pointer keverékeket. A Szibériaiak maratoni futók, állandó, kiegyensúlyozott tempóban dolgoznak végtelen kilométereken át,  minden időjárási körülmény közt. Amennyiben a maratoni futóval szemben egy sprinter kutyát szeretnénk faragni a Huskykból, akkor olyan kutyát keresnénk, amelynek íveltebb az ágyéka, levegős, vékonyabb felépítésű, rövidebb a szőre, hogy elkerülje a test túlhevülését, vállai meredekebbek, kitűnő vágtázó, hiszen ez a kutya leggyorsabb jármódja.
A Szibériai Husky eredeti funkciója szerint nem a másodpercekkel, hanem az északi sarki elemekkel és hatalmas távolságokkal versengett. Ezt kell szem előtt tartanunk, amikor Szibériai Husky-t tenyésztünk, bírálunk, vagy sportversenyen veszünk vele részt még akkor is, ha a mai Huskyknak már nem áll módjukban extrém időjárási körülmények közt dolgozni.
Napjainkban elenyészőnek mondható azoknak a fajtatiszta Szibériai Huskyknak a száma, akik rendszeresen dolgoznak, szánt húznak. Nagy felelősséget jelent a tenyésztők számára, hogy ennek ellenére megőrizzék a fajta atlétikus megjelenését, munkakedvét és ne csak szép kutyákat tenyésszenek. Tovább nehezíti az ügyet, hogy a kiállításokon gyakran a szép fej és a szép szőr győz. Nem igazán szolgálja a fajta jövőjét, ha nem keressük a felszín alatt lévő munkakutyát, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat az anatómiai jellegzetességeket, amelyek a fajta eredeti funkciójából, eredetéből adódnak.

A manapság rendezett rövidtávú szánhúzó versenyek, amelyekre nem igazán jellemző a sarki klíma egyértelműen a sprinter kutyáknak kedveznek, amelyek még így is gyakran különböző kabátkákban és csizmácskákban versenyeznek. Ezen versenyek győztes fogatai azonban nem biztos, hogy megállnák a helyüket mínusz 40-50 fokban, metsző szélben, 1150 mérföldes távon…az Iditarodon.


MUNKA TÍPUS VERSENY KÖZBEN

A híres szérum futam emlékére rendezik ezt a versenyt 1973 óta minden év március első szombatján. A verseny Anchorage-ből indul, az Alaszkai hegységen vezet keresztül a Bering tenger partján lévő Nome-ba. Embert, állatot próbáló verseny a javából. A Szibériai Huskyból álló fogatok, bár manapság nem nyernek ezeken a versenyeken, de szoros versenyt jelentenek évről évre a keverékekkel, vagy alaszkai huskykkal szemben.  Az Iditarod musher (hajtó), Wayne Curtis így ír erről:
„Egy Szibériai Huskykból álló fogattal teljesen más versenyezni, mint keverékekkel, vagy alaszkai huskykkal. A Szibériai Huskyk az energiatakarékosság mesterei. Vastag aljszőrükkel, közepesen hosszú fedőszőrükkel a legnagyobb hidegben is remekül dolgoznak, kevesebb kalóriát égetnek és a pihenés alatt is képesek melegen tartani magukat, nincs szükségük kabátkákra. Állandó, közepes sebességgel többet tudnak futni, miközben kevesebb pihenésre van szükségük. Mivel kevesebb étellel beérik, a vontatott szán rakománya is kisebb. Mancsuk, lábaik felépítése kifejezetten a hóban és jégen futásra van „kitalálva”, ritkán van szükségük védő csizmácskákra. Temperamentumuk élvezetes társaságot nyújt a verseny során, akkor is számíthatsz rájuk, amikor már nem várnád.”


SHOW TÍPUS VERSENY KÖZBEN

Wayne Curtis 1995-ben rekordidőt futott az Iditarod-on Szibériai Huskykból álló fogatával. A fogatban számos „show” Husky futott, köztük CH Stormwatch’s Montana, aki 1998-ban az Amerikai Szibériai Husky Klub Speciális kiállításán BOS, legjobb ellenkező nemű kutya címet nyert 1350 nevezett kutya közül.

A fej fontos meghatározója a típusnak, és mint más fajtában is talán legfontosabb jellemzője a fajtának. Sokan gondolják úgy, hogy a fülek mérete, tűzése, szőrözöttsége, a szem formája, állása, a stop definiáltsága pusztán divat vagy kozmetikai dolog. Hogyan is élnék túl a Szibériaik a sarki klímát azon tulajdonságaik nélkül, amelyek kifejezetten e klíma miatt alakultak ki? Ha nagy füleik lennének, netán gyengén szőrözöttek, sokkal inkább ki lennének téve a fagyás lehetőségének. A Huskyk szeme sem minden ok nélkül mandulavágású és ferde metszésű, hiszen így kevesebb látszik ki a szemgolyóból, ezáltal kevésbé van kitéve a jeges szélnek.



Az ideális Husky kivonatosan Michael Jennings olvasatában:

Megfelelő testarányok, a testhossz a vállbúbtól a farcsontig valamelyest, (kb. 9:10 arányban) meghaladja a kutya marmagasságát. A mellső lábak hossza meghaladja a mellkas mélységét (kb. 4:5 arányban). A fej mérete arányos a testmérethez viszonyítva, az orrhegy és a stop közötti távolság ugyanakkora, mint a stop és a nyakszirt között mért. A nyak izmos, közepesen hosszú és finoman illeszkedik a hátvonalhoz, utalva a jó vállakra. A vállak jól felhúzottak, 30-40 fokos szöget zárva be a talajra bocsátott merőlegessel. A felsővonal erős, a far enyhén lejtős, a farok a felső vonal alatt tűzött. A mellkas se nem túl széles, se nem túl mély. Szikár, viszonylag rövid ágyék (kb. négy, enyhén nyitottan tartott ujjnyi). A lapocka és felsőkar közel azonos hosszúságú, erős ovális mancsok, enyhén lejtősen álló, erős csüd.
Egy erős, izmos atléta, amely szinte hangtalanul úszik mozgásban, arckifejezése rókára emlékeztető, kíváncsi, nyitott, mindazonáltal okos, munkára kész és kiváló temperamentummal rendelkezik.

(Michael Jennings több mit 30 éve áll a fajta szolgálatában, elismert tenyésztő, fogathajtó, író, és bíró, célja mindig is a fajta munkaképességének, eredeti funkciójának megőrzése volt)
Szibériai Husky mindig is kiváló elegye volt az erőnek, kitartásnak, gyorsaságnak, munkakészségnek, egyidejűleg jelentve a  szépséget és az elbűvölő vérmérsékletet. „Közepes termetű munkakutya, gyors és elegáns mozgású. Jellegzetes testtartása meglehetősen könnyed. Eredeti funkciója szerint hámban kiválóan dolgozik, könnyű terhet közepes sebességgel hatalmas távolságokra elhúz.”  Szeressük, tenyésszük, bíráljuk őket és dolgozzunk velük ennek megfelelően.


Zajáné Nagy Teodóra - Nordica kennel
Képanyag: Dér Andrea, Márton Zsuzsa és Zajáné Nagy Teodóra
 
sitemap