Leonhard Seppala, Arthur Walden, Milton Seeley, Mrs. M. Lee Frothingham (más néven a Hercegnő) - ismerősen csengő nevek a szibériai husky és a szánhúzó kutyák világában. Volt idő, amikor a szánhúzókutya elnevezés sokkal inkább jelentette a szibériai huskyt, mint bármely más fajtát.

Valamikor a diftériajárvány elterjedését megakadályozó alaszkai szérumfutam után történt, hogy álltam egy utcasarkon Tamworthben és figyeltem, amint Leonhard Seppala és eszkimó segédje elhalad előttem Arthur Walden felé látogatóban. Mr. Walden meghívta őket, hogy induljanak el a New England-i szánhúzóversenyeken. Egyenesen New York City-ből érkeztek, ahol a csapat részt vett a szérumfutam tiszteletére rendezett nagy parádén, az Ötödik Sugárúton.

A szérumcsapat Lake Placid-en

Vonattal jöttek, két férfi és két kutyacsapat egy tehervagonban. A Tamworth-höz legközelebb eső vasútállomás a kb. 5 mérföldnyire lévő Mt. Whittier volt, onnan még 8 mérföldet kellett megtenniük a Wonalancet Farmig, ahol Mr. és Mrs. Walden egy kocsmát üzemeltetett akkoriban.

A következő néhány hétben Sepp és Walden együtt tréningeztek Wonalancetben, a Poland Springs-i versenyre készülődve. A verseny helyszínére vezető 90 mérföldes utat saját lábon tették meg a fogatok. Akkoriban még nem voltak teherautók és utánfutók, amelyek szállíthatták volna a kutyákat. Az utak állapota sem bátorította túlzottan a járműforgalmat - ha egyáltalán volt is valakinek ilyen járműve. Walden és Sepp megálltak a Fryeburg Akadémiánál, ahol elbeszélgettek a tanulókkal és bemutatták a fogataikat.

Poland Springsbe érkezve pompás fogadtatásban volt részük, ám Leonhard Seppala kicsi kutyái sok megjegyzésre adtak okot.

Arthur Walden és vezérkutyája, Chinook az 1920-as évek vége felé

A verseny többi résztvevője meglehetősen szkeptikusan szemlélte Sepp kistermetű kutyáit, semmiféle konkurenciát nem láttak bennük Waldenre nézve, aki már végignyerte a New England-i versenyeket és sokat Kanadában is. Komoly fogadásokat kötöttek, amelyekben az esélyek mind Sepp ellen szóltak. Hogy jobban érzékeltetni tudjam Sepp első New England-i versenyét, idézek Sepp leveléből, amelyet 1953-ban küldött nekem, amikor a New England-i Szánhúzókutyás Klubnak írandó cikken dolgoztam. A Poland Springs-i versenyt 1927-ben ezen klub pártfogása alatt rendezték. Sepp csapata volt az első Alaszkából érkezett fogat, amely részt vett a New England-i és kanadai versenyeken.

"Kicsi szibériai huskyjaim és saját alacsony termetem lesajnáló megjegyzések és nevetség tárgyává tettek engem, amikor összehasonlítottak minket a hatalmas, hosszú lábú, 100 font súlyú helybeli és kanadai keverék szánhúzókutyákkal." Mikor megkérdezték tőle, hogyan találkozott Arthur Waldennel, így válaszolt: "Mr. MacDonald újságíró mutatott be Arthur Waldennek a szállodámban, Providence-ben. Ő pedig tréningterepet ajánlott nekem a Wonalancet-i farmján. Eszkimó segítőm és én 26 kutyával, 3 szánnal stb. New Yorkból Mount Whittier állomásig utaztunk. Onnan 12 mérföldet hajtottunk Wonalancetig január 16-án."

Akkor hívták meg Seppet, hogy vegyen részt a január 26-án kezdődő, 25 mérföldes Poland Springs-i versenyen. Sepp kutyái elpuhányodtak, a városi parádék kivételével már egy jó ideje semmit sem dolgoztak. Abban az időben Walden volt az ünnepelt hajtó New Englandben. A Poland Springsbe vezető úton maga elé engedte Seppet és a távot három 30 mérföldes szakaszra osztotta. Úgy gondolta, ennyi épp elég lesz Sepp puhány kutyáinak. Mikor Poland Springs-be értek, jókora tömeg fogadta őket, mindenki látni akarta az Alaszkából érkezett csapatot. A nagy csoportosulásban Sepp egy érdekes beszélgetés foszlányait csípte el. Egy fiatal hölgy megkérdezte Waldentől, mit gondol ezekről a kicsi kutyákról és nem kevésbé apró termetű hajtójukról. Walden a következőket válaszolta: "Sajnálom a kis fickót. A kutyái lassúak. Napjában többször is körbejárhatnám őket. Eljött erre a hosszú és költséges útra Noméból csak azért, hogy egy jó nagyot csalódjon."

Seppala és kutyái a hajó fedélzetén, útban New York felé

A verseny napján tudta meg Sepp, hogy csak hét kutyát foghat be. Hiába vitatkozott, hogy a többi csapat húzóerejének kiegyenlítéséhez neki több kutyát kellene befognia. Aztán látta, hogy a versenyigazgató felesége öt hatalmas, Waldentől vásárolt keverékkel fog versenyezni. Az emberek azon a vidéken a nagy, erős kutyákat kedvelték. Még nem tudták, hogy a kis szibériaiak fontról fontra bármely akkori kutyát képesek lepipálni húzásban.

A verseny két napos volt. Az első napon Sepp hatodikként startolt. Amikor az indító felkiáltott: "Go!", Sepp kutyái megijedtek és egy kőfal irányába indultak, majd le a dombon egy istálló felé. Sepp komoly perceket veszített. Nem volt könnyű a kutyákat visszaterelni az útra és újra elstartolni. Ilyen megjegyzéseket lehetett hallani: "Ez a kis fickó nem tudja, hogyan kell kezelni a kutyákat, de nem is nagyon számít", "A kis szőrgombócainak nincs esélye", "Remélem, azért jut neki a pénzdíjból".

Kb. két mérföld után Sepp egy út menti házhoz érkezett. Az ajtó nyitva volt és mielőtt felfoghatta volna, mi történik, a fogat berobogott. Egy nőt látott a tűzhely előtt, és sülő hús illatát érezte. Amikor a nő visszafordult és meglátta a házába berontó hét farkast, vérfagyasztó üvöltést hallatott és a húsos serpenyőt felborítva kirohant a másik ajtón. Végül Seppnek sikerült kimanővereznie a kutyákat házból, rendbe tette az összegubancolódott szárakat és folytatta útját. Kb. 10 mérföldet tett meg, amikor megpillantott egy másik fogatot maga előtt. Mrs. Ricker, a szállodaigazgató feleségének csapata volt. Nem sokkal azután, hogy elhagyták őket, Sepp úgy érezte, valami hozzáér a lábához. Hátranézve Mrs. Ricker kutyáit és szánját látta, de a hajtó nélkül. Gyorsan végigfutott az agyán, hogy mit kellene tennie. Már eddig is sok percet veszített, de ha nem fogja meg a kutyákat, azok valószínűleg összegabalyodnak, egymásnak esnek és megsérülhetnek, sőt a hajtójukat is megsebezhetik, amikor megpróbálja őket kibogozni. Ha elveszti a versenyt, az esélyei, hogy szponzort találhat a következő versenyekre, meglehetősen lecsökkennek. Végül úgy döntött, hogy megfogja az elszabadult csapatot, amíg Mrs. Ricker oda nem ér. Saját kutyáit az úton hagyta, kockáztatva, hogy bármely pillanatban megindulhatnak. Mikor Mrs. Ricker megérkezett, köszönetet mondott Seppnek, de úgy vélte, hogy ez az akció a győzelmébe kerülhet. Idővel bebizonyosodott, hogy a késlekedés megérte. Amikor Sepp célba ért, izgatottan várta, hogy megtudja, hányadikként futott be. Képzeljétek el a büszkeségét, meglepetését és örömét, amikor a bemondó győztesként kiáltotta ki őt, méghozzá 7 perccel a másodikként befutó Walden előtt!

Elizabeth Ricker Seppala által tenyésztett szibériai huskykkal

Így végződött Sepp korai időszakának első epizódja a New England-i Szánhúzókutyás Klubnál.

Fordította: Márton Zsuzsa, www.kakastavihusky.com