Michael Jennings - Demavand`s I. rész

I. rész

Az interjú Michael Jennings-el 2006 augusztusában készült
Michael Jennings tenyésztőként, bíróként és íróként több mint 30 éve áll a fajta szolgálatában.
Az interjút Zajáné Nagy Teodóra – Nordica kennel - fordította a  Siberians USA és Michael Jennings hozzájárulásával.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Szibériai Huskykkal?

Még Massachusettsben voltam végzős a Deerfield főiskolán, amikor az először találkoztam Szibériai Huskyval. A főbérlőm vett egy kölyökkutyát, amiről én úgy gondoltam, hogy egyszerűen a legvarázslatosabb állat, amit valaha is láttam.  Iránban Arab versenylovakat neveltem, mellettük volt sok kutyám is, de ebben a kutyában volt valami felséges vonzerő, amely emlékeztetett az Arab csődörökre, amelyekkel foglalkoztam.

Amikor az első Huskymat vettem, még mindig tanultam, akkor éppen a Pennsylvaniai egyetemen. A kutya széttépte az egyetlen értékes bútorunkat, egy igen dizájnos kanapét, ugyanakkor nagyon sok dologra megtanított a fajta elfojthatatlan ösztöneit illetően. Ugyanolyan makacs rendbontó volt, mint én magam, és én egyszerűen imádtam. Nem volt éppen kiállítási minőségű kutya, egy közép-nyugati kölyök farmról származott, kissé magasabb volt a standardnál, szorosan kunkorodó farokkal, de a szőre mesés volt, mindig jól nézett ki, akár szőrben volt, akár nem.
 
Volt esetleg mentorod? Ha igen, ki volt az?

Már végzős voltam a Syracuse-i egyetemen, amikor úgy gondoltam, hogy szeretnék Szibériai Husky-t tenyészteni. Így elmentem egy közeli „show” kennelbe, a tulajdonos pokolian nagyképű volt, míg a kutyái rövid pofájú, durva fejű, rövid-lábú állatok voltak. Leginkább a macskákra emlékeztettek. Aztán találkoztam egy másik helyi tenyésztővel, aki azt javasolta, hogyha olyasvalakivel szeretnék találkozni, aki többet tud a fajtáról, mint az elsőként felkeresett tenyésztő, akkor vegyem fel a kapcsolatot Peggy Koehler-rel, az Alakazan kennelben. Azt is mesélte ez a tenyésztő, hogy egyszer felhívta Peggy-t és megkérdezte arról, hogy hogyan választ magának kölyköt. Peggy így válaszolt (csodálatos, mélytorkú, whiskey-s színezetű hangján) „Hát azt választom, amelyik nyolc hetes korában a legjobbnak tűnik, aztán ha hat hónaposan silánynak tűnik, eladom”. A meglehetősen elbizakodott „show” kennel tulajdonosával történt találkozásom után mindezt hallva úgy gondoltam, inkább ettől a tenyésztőtől vásárolnék kutyát. Két nap múlva egy Peg kölyök, Alakazan’s Soroya (aki mellesleg az Iráni sah felesége után kapta nevét) tulajdonosa voltam.

Ebben az időben került a kezembe Lorna Demidoff könyve, amelyben egy csodálatos fotón Pando, King és Roadmaster fekszik a hóban. Pando hatszor szerepelt Soroya törzskönyvén, amitől óriási izgalom lett rajtam úrrá. Peggy bemutatott Lornának, kettejüket nevezném mentoraimnak egészen addig, míg Lornával befejeztük a „Tökéletes Szibériai Husky” című könyv megírását 1978-ban. Később sokat tanultam Kathleen Kanzlertől és másoktól, mígnem Harris Dunlap bemutatott Charlie Belfordnak, aki még ismerte Seppala-t és a korai Szibériai Huskykat és több versenyt nyert Szibériaiakkal, mint bárki. Ő volt az, aki kiszélesítette ismereteimet a teljesítmény és az arányok közti összefüggésekről.

Mely tenyésztőnek volt a legnagyobb befolyása a típusról és a struktúráról alkotott elképzelésedre?
A kezdet kezdetén az a bizonyos fotó miatt úgy gondoltam, hogy a fajta Pandóval kezdődik és végződik (bár magam soha nem láttam őt élőben), holott Peggy Koehler többször rámutatott, hogy Pandó igazából egyáltalán nem úgy nézett ki, mint azon a fotón. Aztán mikor Lornával az első könyvön dolgoztam, volt alkalmam fotók tucatjait tanulmányozni, rájöttem, hogy Pandó kissé zömökebb volt, mint elődeinek többsége. A Pando alomból Lorna szeretett volna egy Izok of Gap Mountain-hoz hasonló kutyát magának, de a fotókat nézve ő hosszabb lábakkal, atletikusabb felépítéssel rendelkezett. Talán sokan meglepőnek találják, de mikor Lornát megkérdeztem melyik volt a legjobb kutyája, ő gondolkodás nélkül „Togo-t” említette. Lorna Akela nevű kutyájának volt a leggyönyörűbb feje, amit valaha is láttam, ő és fia Ch. Marlytuk's Red Sun of Kiska, valamint Ch. Dichoda's Yukon Red és Ch. Innisfree's Sierra Cinnar voltak azok a kutyák, melyeket felhasználtam a tenyésztésben a korai időkben. Végül is a két kutya, akiket mintegy mintaként a fejemben tartottam az import Kreevanka és Seppala legjobb vezér kutyája, Fritz volt. Kreevanka könnyebb csontozatú, hosszabb lábú kutya volt, míg Fritz valamivel testesebb, de mindketten nagyon korrekt típussal és felépítéssel rendelkeztek, így a mai napig próbálom a kutyáimat valahol kettejük felépítése közötti tartományban tartani.
Ki volt az első Champion kutyád?
Az első champion kutyám Demavand’s Shabdiz volt, aki Soroya-tól született. Egy elég nagy fekete-fehér, kék szemű kan volt, a Devon kutyakiállításon fejezte be a Championátusát 65 kan közül Virginia Hampton bírálata alatt. Egyfajta verseny alakult ki közte és Artic Rogue O' Innisfree között, akit Trish Kanzler mutatott be. Shabdiz nem mutatott igazán jól a ringben, több alkalommal nyertünk nyílt osztályban és végül szorultunk háttérbe egy kisebb osztály nyertesével szemben. Ez alkalommal, mikor Mrs Hampton Rouge elé helyezett minket, úgy gondoltam, inkább ne nyerjük meg az osztályt, mintsem hogy a győztes osztályban kerüljünk hátrányba. Így a póráz teljes hosszát kihazsnálva hátrább léptem és bíztam benne, hogy Sabdiz összekapja magát. Ekkor hirtelen egy sólyom jelent meg a fejünk felett és körözni kezdett. Sabdiz is észrevette, figyelte a sólymot és kihúzta magát, nagyszerűen nézett ki. Szegény Rogue-nak már 13 Reserve címe volt ekkor, s mikor mi nyertünk Trish közel volt a kiboruláshoz. Később odajött hozzám nagyon barátságosan és átadott egy kék lufit, amelyre az volt írva „CH Shabdiz”. Ezen a napon tanultam egy keveset a felvezetésről és nagyon sokat a sportszerű viselkedésről.
Ki volt a kenneled alapító szukája és mi volt az ő legértékesebb tulajdonsága?
Tulajdonképpen három alapító szukám volt – a már említett Soroya, Ch. Goldspur's Ahzrahk Bannu és Ch. Innisfree's Sahar of Demavand. Bannu, akinek a neve Kék Hölgyet jelent, egy Roadmasterre történt vonaltenyésztésből származik (CH Monadnock’s Akela lányának, Alakazan’s Konyak unokájának a két legjobb Roady-tól származó kannal történt párosításából). Ezt a kutyát azért vettem, mert szerettem volna utódaiban viszontlátni azt a gyönyörű Roadmaster fejet, de soha nem kaptam meg tőle, ami jó lecke volt számomra a törzskönyvekről és a fenotípusról. Tőle származik a második Champion kutyám, egy kan, Demavand’s Ahtesh, akinek apja Ch Dichoda’s Yukon Red egyik fia volt. Bannu egy elég kompakt, kiegyensúlyozott mozgású kutya volt, de egy kissé gyengén szögellt.
Sahar (neve pirkadatot jelent), aki az utolsó szuka volt, amit vásároltam, CH Innisfree’s Sierra Cinnar lánya volt. Sahar igazán jól szögellt kutya volt, a Rogue-al történt párosításából született Ch. Demavand's Sa Shunka of Sno-Den, aki a partnerem Dr. Peter Perez tulajdona volt. Sa Shunka nagyszerű munkakutyának bizonyult és nagy hatással volt a későbbi tenyésztői programomra.
Hány almod volt az elmúlt évek során? Milyen korban választod ki a kiskutyák közül a show illetve kedvenc állatokat?
Úgy 30-40 közötti almot neveltem fel. A kiskutyákkal kapcsolatosan a döntésemet 6-8 hetes koruk közt próbálom meghozni, úgy értékelem őket, mint miniatűr felnőtteket. Vizsgálom őket részleteikben és teljes egészükben, és próbálom meglátni az erdőt a fától. Mindig emlékeztetem magam arra, amit egyszer Peggy Koehler mondott: nem a világ, hanem az alom legjobb kölykét keresem.
Ebben a korban mi az, amit megnézel a kölykökön?
Azt figyelem elsősorban, amiért az almot létrehoztam. Azt a tulajdonságot, amit szerettem volna felerősíteni és azt, amit esetleg minimalizálni szeretnék. Amit viszont mindig alaposan megvizsgálok a kölykökön az a jó temperamentum, a típus, a jó vállak és felsővonal, a far, az arányok és a mozgás … és persze figyelem azt a kölyköt, aki a legtöbb jó tulajdonsága mellett, jól mutatja magát. Nagyon sok időt töltök a nyak és a mellkas kitapintásával, minthogy ezek jól mutatják a front jövőbeni fejlődését. És persze folyamatosan figyelem őket, amint mozognak és játszanak. A fürge és jól koordinált mozgást tartom kívánatosnak, és különös figyelmet szentelek annak a kölyöknek, aki elsőként mászik ki az elletőládából, vagy bármilyen más dolog miatt a legéletrevalóbbnak tűnik. Egy atlétát és show kutyát keresek egyben. A könnyed, gyors mozgású kutyát keresem, amely feszes izomzattal és szikár lágyékkal rendelkezik, úgy gondolom ez az, ami megkülönbözteti őket a  púder pamacsoktól. Végtére is, amit a kennelemben szeretnék látni, és amit úgy gondolom, látok is a kutyáimon, hogy vagy elsőosztályú atléták, akik másodosztályú show kutyák, vagy elsőosztályú show kutyák és másodosztályú atléták. Méltán bízhatok benne, hogy így egyszer lesz majd egy olyan kutyám, amely mindkét területen a legjobbat nyújtja.
Milyen tenyésztési móddal volt több sikered, a vonaltenyésztéssel vagy a keresztezéssel?
Úgy hiszem a tenyésztés művészete részben abban rejlik, hogy tudjuk mikor kell vonaltenyésztéshez, rokontenyésztéshez vagy keresztezéshez folyamodnunk. Beltenyésztünk, amikor rögzíteni szeretnénk bizonyos tulajdonságokat és keresztezünk, amikor bizonyos kívánatos tulajdonságokat szeretnénk behozni vagy amikor csökkenteni akarjuk az egészséget veszélyeztető faktorok felbukkanásának esélyét sok beltenyésztés esetén.
E két módozatot használom én is váltakozva, bár elég sok úgynevezett diagonális vonaltenyésztést is alkalmazok, amikor az apa apja egyben az anya nagyapja is vagy fordítva. De bármilyen taktikát is alkalmazunk nagyon fontos, hogy figyelmet fordítsunk arra, hogy az adott kutyák és az ő felmenőik mennyire illenek egymáshoz fenotípusukat tekintve. Más szóval bármilyen párosítást is nézünk, lesznek kölykök az alomban, akik a szüleikre, és lesznek kölykök, akik a nagyszüleikre fognak ütni. Igaz a régi tenyésztői bölcsesség, hogy a hasonló a hasonlóval kevesebb meglepetést okoz.
Fogalmazhatunk így is: két pont közt a legrövidebb út az egyenes. A kutyatenyésztésben ezt úgy értelmezhetjük, hogy ha két hasonló kutyát pároztatunk, amelyek nem csak típusban, de arányaikban is hasonlóak (feltéve, hogy mindketten kiegyensúlyozott állatok és jól mozognak) valószínűleg az alomban is hasonló arányokkal rendelkező, kiegyensúlyozott kiskutyákat találunk majd.
Az évek során mindig figyelmet fordítottam arra, hogy egymáshoz illő kutyákat pároztassak, de törzskönyvükön a lehető legtöbb különböző variációval, hogy elkerüljem azt a helyzetet, hogy a sarokba szorítom saját magam a genetikai variációk esetleges beszűkülése, a génállomány kimerülése által.

Hogyan választasz fedezőkant?
Két fontos szempont alapján választunk fedezőkant: mennyire illik minden erénye és minden gyengesége figyelembevételével a szukához, és mennyire követi a típusa a családjáét. Ha a családja nem igazán erős azon a területen, amely számunkra fontos, nem valószínű, hogy megfelelő szinten örökíteni fogja utódaiban azokat a tulajdonságokat, még ha ő maga rendelkezik is velük. Tehát először is keressük meg a megfelelő kutyát, aztán vizsgáljuk meg mennyire reprezentálja összességében a családját. És ne feledjük, hogy ahogy nincsen tökéletes kutya, nincs tökéletes, vagy más szóval hiba mentes párosítás sem. Minden egyes párosítás szerencsejáték, még a megismételt párosítások is. Az a párosítás például, amelyből Ch. Marlytuk’s Red Sun of Kiska - Sunny született négy alkalommal lett Sunny születése után megismételve, mégsem sikerült még egy olyan kutyát reprodukálni, mint Sunny.
Úgy gondolom napjain szerencsétlen melléktermékei az agyonreklámozott kutyák, amelyeket csupán, mint egyedeket vizsgálnak, nem pedig úgy, mint tagjait egy-egy családnak. Bármennyire csodálatosan néz ki egy kutya, ha a bátyja epilepsziától szenved, az anyja pedig a kutyaház mélyén bujkálva éli életét. Engem nem érdekel, én nem akarom használni.
„Nem engedhetjük, hogy egy kutya túlságosan értékes legyen számunkra, mert akkor elkezdünk hazugságokat állítani róla” – jómagam régóta hiszek ebben. Azt jelenti, minél több pénzt öltünk egy kutya kiállításokon történő kampányolásába, reklámozásába, annál kevésbé valószínű, hogy az érdeklődőknek elmondjuk majd, hogy az apjának múlt héten epilepsziás rohamai voltak…
Tehát összefoglalva, ismerjük meg alaposan a családfákat és próbáljunk meg olyan emberekkel dolgozni, akik készek beszélni a *„szekrényben bújó csontvázakról” is, mivel azok minden családban ott vannak.
(*a fordító megjegyzése: az író a vonalakban megbújó egészségügyi problémákra utal, amelyek minden családfában jelen vannak)
Mik azok a dolgok, amelyeknek utána nézel, amikor külső (idegen) kannal fedeztetsz?
Azt szoktam mondani: „Csak úgy tudod túlélni a dolgot, ha jól ismered az emberi karaktert”. Olyan emberekhez fordulok, akikben megbízom, és a kutyáik családfáját jól ismerem. Az újaknak csak azt tudom javasolni, hogy próbálják jól megismerni a kutyák családfáját és az embereket is, akik mögöttük állnak.
 A fenotípust fontosabbnak tartod, mint a törzskönyvet?
Én magam először a fenotípust vizsgálom meg és utána a törzskönyvet. Az első három generációt feltétlenül fontosnak tartom a már korábban említettek miatt.
Volt valaha bármilyen fordulópont a tenyésztői programodban?
Én magam jól körüljártam a témát, miközben kiválasztottam az alapító kutyáimat – egy kicsit ebből, egy kicsit abból, egy kicsit még többet amabból. Tudtam, hogy mit akarok, de rugalmasan kezeltem az utat célom elérésében. Bíznod kell abban, ami működik, és sokat kell tanulnod közben, és miközben tanulsz, rájössz, hogy még messzebb kell, hogy menj és még többet kell, hogy tanulj. Mindig arra gondoltam, hogy lesz majd egy pont, amikor beltenyészteni fogok. De tudtam, hogy először is ehhez megfelelő kutyáim kell, hogy legyenek.  Ahhoz, hogy tenyésztőként sikeres légy mindig sok szerencse kell, ugyanakkor fel is kell ismerned a szerencsét és tudnod kell, hogy hogyan használd ki.
Amikor megszületett az alom, amelyben ott volt Ch. Demavand’s Kiev és Ch. Demavand’s Basra, rájöttem, hogy ez az, amire vártam, elkezdtem keresztezni az utódaikat a nagynénjükkel, nagybátyjukkal, ami a legtöbb esetben nagyszerűen működött, ezekből az almokból származnak jelenlegi Championjaim. Ezt nevezhetném fordulópontnak, bár a hosszú évek során több egyéb jelentős áttörésünk volt.
Melyik alom az, amelyikre a legbüszkébb vagy?
Soha nem gondolkodtam ilyesmin. Számomra a tenyésztői program sokkal inkább egy folyamat, mint egy termék. Büszke vagyok arra, hogy a mostanában született kiskutyáim közül a leggyengébbek is rendszerint jobbak, mint a 20 évvel ezelőtti legjobb kiskutyáim. Büszke vagyok arra is, hogy a kennelemben lévő kutyák olyan tulajdonságokkal bírnak, amiről csak álmodoztam a korai években. A mai almok nagyon hasonlóak, így leginkább azt mondhatom, büszke vagyok azokra a családfákra amelyeknek köszönhetően ilyen kiskutyáim vannak, sokkal inkább mint egy-egy párosításra.
Melyik volt a legjobb kutyád?
Erre megint csak azt mondhatom, hogy ezen nem szoktam gondolkodni. Hoztam egy szabályt sok-sok évvel ezelőtt: nem lesznek sokadrangú lakosai a kenneleimnek. Ennek köszönhetően úgy gondolom, minden kutyám maximális 10 pontos értékelést kap legalább 4-5 szempontot figyelembe véve. Ha ezt nem érik el, nem tartom meg őket. A másik szabály, hogy nem tartok 5-8 kutyánál többet egy időben, ez többnyire hatot jelent, bár több kutyám van közös tulajdonban is.
Én személy szerint Basra felvezetését élveztem a legjobban, talán azért mert ő annyira jól reprezentálta mindazt amire addigi tenyésztői munkámmal törekedtem és ugyanakkor annyira kellemes kutya volt.  Nagyon büszkén voltam a társtenyésztője Kitty-nek (Ch. Widestar’s Cat Ballou), aki megnyerte 1998-ban az éves klubkiállítást 1343 kutya közül. Őt megelőzően ott volt Ch. Demavand’s Liyaza Cassandra, aki a legjobb ellenkező nemű kutya volt 1988-ban több mint 1000 nevezett kutya közt. És pesze Basra fia (Kiev unokája) Ch. Demavand’s Cassio’s Secondwind, aki mostanában számos speciális kiállítást nyert meg és több csoport győzelmet ért el, nagyon büszke vagyok rá és hálás vagyok az összes barátomnak, aki mindezt lehetővé tette. Ezek az állatok mind legalább 90%-ban reprezentálták mindazt, amit én fontosnak tartok és megkívánok egy szibériai Husky-tól, ez több, mint amit remélni lehet. Néha arra gondolok, hogy a tenyésztésben túlságosan is a negatív dolgokat nézzük, és a hibákra koncentrálunk. Mindeközben a legfontosabb, hogy fenntartsuk az erényeket, megtartsuk azokat a tulajdonságokat, amiket csodálunk és szeretünk a fajtában, mint például a lelkesedésüket, életerejüket és intelligenciájukat.
Az AKC 1932-es Szibériai Husky standardja egy pontrendszert rendelt hozzá a kutyák egyes testtájainak értékeléséhez. Te a fontosság alapján hogyan osztanál el száz pontot a következő testtájakra?
Méret és általános megjelenés
Fej és nyak
Szőrzet és szín
Mellkas és bordák
Szögellések
Hát
Lábak
Farok
Én nem igazán tudnám ilyen sok részre osztani. Körülbelül egy harmadot adok az arányokra (és ebbe beletartozik minden a fejtől a farokig), egy harmadot a mozgásra és egy harmadot a típusra (amely alatt egyben a temperamentumot is értem). Ettől függetlenül a kategóriák összemosódnak, hiszen a mozgás és az arányok alapvetően a típus elemei stb. Más szóval minden összefüggésben van mindennel. Én például komolyabb hibának tartom a befelé forduló lábakat, a kifelé fordulóknál, a szélesen álló lábakat a keskeny állóknál, ahogy bármilyen egyéb túlzást akár a fejen, vagy a mellkason, vagy csontozatban, mivel ezeknek közvetlen hatásuk van arra, hogy az állat mennyire képes hatékony teljesítményre, hosszú távon dolgozó szánhúzó kutyaként.
Mennyivel tartod fontosabbnak a típust, mint a formát és funkciót?
A forma a funkció kiterjesztése, így a típus valójában annak összefoglalása, ami a  Szibériai Husky funkciója eredeti élőhelyén: a szőrzet, a fejforma, fülek, szemek stb. amelyek lehetővé tették számára a túlélést, míg a test arányok, az izomzat és a test forma a munkára való képességet adják. Így bár nyilvánvalóan vannak részletek melyek számítanak, a típus és a funkció valójában szoros összefüggésben vannak egymással, kéz a kézben haladnak.
Lehetséges, hogy a típuson belül különböző formákat találunk a fajtában?
A típus az típus, és bár a típuson belül számos variáció létezik amit nevezhetnénk stílusnak – rajzolat, szőr variációk, apróbb részletek a fejen stb – a típus pontosan meg van határozva a standardban, tartalmazva mindazokat a jegyeket, amelyek a Szibériai Husky-t Szibériai Husky-vá teszi.
Van valami, amit a magamfajta öreg rókáktól gyakran megkérdeznek: „neked melyik típusú Szibériai Husky tetszik jobban, a régi vagy az új?” Erre nem válaszolhatok mást, minthogy csakis egy típus létezik. A többi csupán felszínes, kevésbé fontos dolog. Gondolom régi típus alatt a nagyfejű, durvább felépítésű állatokat értik, amelyek a 60-as években és a 70-e évek elején bukkantak fel, de ezek az állatok merőben különböztek a korábbi évtizedek kutyáitól. Az általam kedvelt Szibériai Husky nem különbözik a 30-as, 40-es, 50-es évek kutyáitól – talán kicsit csinosabb, mint az akkori állatok, de összességében nagyon hasonlít rájuk.
Kérlek írd le az általad ideálisnak tartott Szibériai Husky-t!
Először is, korrekt arányokkal rendelkezik – a fej közepes méretű, a testtel arányos, a pofa azonos hosszúságú a koponyával, közepesen hosszú nyak, amely finoman illeszkedik a felsővonalhoz, megmutatva a jó vállakat; erős felsővonal, viszonylag rövidebb hátközéppel és hosszabb, csapott farral, a farok a felsővonal alatt tűzött, a mellkas nem túl mély és nem túl széles,  feszes, rövid ágyék (négy, épp csak szétnyitott ujjunkkal mérhető); a lábak valamivel hosszabbak, mint a mellkas mélység (körülbelül 5:4 arányt követve), a testhossz a vállcsúcstól a farig körülbelül 9-10%-al meghaladja a marmagasságot (10:9 vagy 11:10 arányban), nagyjából azonos hosszúságú lapocka, felkar, medence és felsőcomb, míg az alsó lábszár kb. egy harmaddal hosszabb; úszóhártyával rendelkező erős, ovális mancsok, enyhén lejtős, erős mellső lábtő, korrekt farok tartás.  És feszes izomzatot szeretek érezni, nem pedig nagy testtömeget.
Összességében egy karcsú, szívós atléta, amely szinte lebeg mikor fut, rókára emlékeztető, enyhén keskenyedő fejjel és kedves és lelkes arckifejezéssel. Mindezen felül egy okos, tettre kész kutya, fantasztikus temperamentummal.
Foglalkoztál szánhúzással?
Persze. A testvérem és én évekkel ezelőtt szívesen foglalkoztunk szánhúzással, de és egy motorbalesetben megsérültem és túl gyenge voltam utána komolyan foglalkozni vele. Később a korábbi partnerem, Pete Perez foglalkozott szánhúzással egy ideig régiós szinten. Egyik csapatunk veretlen volt a fajtatiszta kutyák versenyében és igen jó helyezéseket ért el még a keverék kutyák csapatai közt is. Mindig is nagy hangsúlyt fektettem a munkaképesség fenntartására, és sok kutyánk a mai napig dolgozik más emberek csapataiban, nem ritkán vezérkutyaként.
Tenyésztői programodban melyek azok a tulajdonságok, amelyeket szeretnél megtartani a következő generációkban?
Számomra a fajta báját az életerő, a szívósság, a bohókás természet és tökéletes szépség nyújtja. Ezeket szeretném fenntartani, de különösképpen a fürge atlétát szemben a nehézkes, testes kutyákkal vagy a „púderpamacsokkal”.
Kérlek rendezd fontossági sorrendbe a következőket: típus, temperamentum, egészség!
Természetesen mindegyikre egyformán nagy szükség van, ha jól akarjuk végezni a munkánkat. Short Seeley híres mondata: „ha elveszted a típust, elvesztetted a fajtát is”. Ehhez én annyit fűznék hozzá: „Valóban, de ha elveszted az atlétát, akkor is elveszted a fajtát”. Számomra minden a típus részét képezi – nem csupán a fej és a szőrzet, de az arányok, a mozgás, a viselkedés és a temperamentum is. Így nem helyezném egyiket a másik elé, a felsoroltak mindegyikére szükség van megfelelő mennyiségben és arányban.


 Melyek a Szibériai Husky legfontosabb tulajdonságai?
Olyan hatékonyan működő testfelépítése van, amely lehetővé teszi számára, hogy hosszútávon dolgozó szánhúzó kutya lehessen. Ezen tulajdonságok nélkül, nem lenne képes túlélni a kíméletlen sarkköri klímát. Ezen felül olyan viselkedés és intelligencia is szükséges, amely jó munkakutyává teszi. Tehát – típus, temperamentum és egészség.
Mely hibákat értékeled olyan strukturális gyengeségként, amelyek következtében a Szibériai Husky nem képes megfelelni eredeti funkciójának? Kérlek, kezd a legfontosabbal.
Az eredeti funkció szerint hámban rövidtávon 20 mérföld/óra (32km/óra) sebességgel tud futni (az első standard megfogalmazása alapján) és összesen napi 100 mérföldet (160.9 km) képes megtenni. Ezek alapján én azt mondanám, hogy strukturális gyengeség a rövid láb, gyenge izomzat, széles mellkas, gyenge vállak, gyenge mancsok és inkorrekt felsővonal, nagyjából ebben a sorrendben.
Mi a célod a tenyésztési programodban?  
Hát, én azt hiszem a meccs végén járok a tenyésztői programomat tekintve, így amit próbálok elérni az egy vagy két új generáció két-funkciós Szibériai Husky világra segítése. Sok, sok generáció után értem el erre a pontra – fenntartva a típusbeli erényeiket, struktúrájukat, temperamentumukat anélkül, hogy komoly genetikai problémákba ütköznék – megtartani a legjobb tulajdonságokat, azaz a vonalat erősíteni és vigyázni az egészségre is.
Mely Szibériai Huskykat említenéd meg amelyeket a múltban nagyon kedveltél, de nem a te kutyáid voltak és nem is te tenyésztetted őket?
Azok közül a kutyák közül, amelyeket személyesen is láttam, megemlíteném Ch. Monadnock’s Akelát, aztán a fiát Ch. Marlytuk’s Red Sun of Kiska-t, az ő fiát és lányát Ch. Marlytuk’s Ahkee of Huskywood-ot és Ch. Marlytuk’s Kiska Too of Chakoo-t, és persze ott volt Ch. Alakazan’s Banner Blue, Ch. Oomik’s Ouista, Ch. Weldon’s Beau Buck, Ch. Artic Rogue O’Innisfree és Ch. Innisfree’s Sierra Cinnar. Shirly Brown tulajdonában volt egy szép kis szürke szuka, azt hiszem Sunny (Ch. Marlytuk’s Red Sun of Kiska) lánya volt, de nem emlékszem a szuka nevére. Biztosan voltak még mások is, de ezek azok az állatok, amelyek hirtelen eszembe jutottak, mivel megragadták a képzeletemet a korábbi évek során. Többeknek közülük voltak olyan tulajdonságaik, melyeket ma már nem igazán tartok kívánatosnak (pl.Banner Blue kicsit rövid lábakkal rendelkezett, Quista kicsit tömzsi volt) de ezzel együtt mindegyiküknek voltak kiemelkedő erényeik.
Mi kell ahhoz, hogy nyerni tudj egy sportban, ahol ilyen sok az ellenfél?
Szükség van türelemre, szerencsére, légy jókor jó helyen és természetesen szükség van egy JÓ BÍRÓRA is. A kölykökkel megfelelően kell foglalkozni, szocializálni kell őket. Olyan kutyákkal kell a kiállításon megjelenned, amelyek jó kondícióban vannak és legalább olyan jól mutatják magukat, mint otthon a saját kertünkben (ez bizony gyakran sokkal nehezebb, mint gondolnánk). Jó szemünk kell legyen, hogy tudjuk mik az erényei a bemutatott állatnak. És ne vesztegessük időnket és pénzünket ROSSZ BÍRÓKRA.
 
sitemap