Malamut a kutyaiskolában
" Mikor kutyát vállaltunk egy valamiben biztosak voltunk: kutyaiskolába fog járni. Úgy gondoltunk, hogy ez mindenképp szükséges ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk Vele együtt élni, és megkapja tőlünk a kellő odafigyelést és a megfelelő bánásmódot."

Mikor eldöntöttük, hogy elérkezett az idő, hogy magunkhoz vegyük első közös kutyánkat én százszázalékosan biztos voltam benne, hogy nem lehet más fajta, csakis alaszkai malamut, első kutyámhoz hasonlóan.
A párom már nem volt ennyire biztos a dolgában. Sajnos sok emberhez hasonlóan a szánhúzó kutya említésére az Ő lelki szemei előtt is egy szökésre hajlamos, makacs, önfejű és engedetlen kutya jelent meg, akit képtelenség bármire is megtanítani. Nos, a megállapítás első fele gyakorlatilag minden kutyafajtára igaz, akivel egyáltalán nem vagy csak keveset foglalkoznak. Ami pedig a tanulékonyságot illeti, arra azt hiszem elég jó bizonyíték, hogy Szitka kutyánk alig 9 hónaposan büszke tulajdonosa lett egy Engedelmes I. szintű valamint egy Ügyességi II. szintűdiplomának.

Szitka 8 hetesen került hozzánk, tündéri kis szőrgomolyagként, és első dolga az volt, hogy jól megugatta a teniszlabdát Mosolygás
Az ezt követő időszak maga volt a csoda! A második nálunk töltött napon már hallgatott a „NEM”-re és az olyan tiltott területekre, mint a konyha és a fürdő, még nyitott ajtónál sem ment be. Az első héten már hallgatott a nevére is, és az „ÜL” vezényszóra kissé dülöngélve még és féloldalasan bár, de már letette a kis fenekét, miközben várakozó arcocskával nézett fel ránk.





Mikor kutyát vállaltunk egy valamiben biztosak voltunk: kutyaiskolába fog járni. Úgy gondoltunk, hogy ez mindenképp szükséges ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk Vele együtt élni, és megkapja tőlünk a kellő odafigyelést és a megfelelő bánásmódot. Ettől még az sem tudott eltántorítani, hogy sokak szerint egy malamut nem tanítható meg olyasmire, mint pld. egy német juhász. Akkor már tudtuk, hogy nem lesz igazuk. Nem is lett!

Sokan, tévesen azt gondolják, hogy a kutyaiskola az valahogy úgy működik, mint az ”ember iskola”: elviszed a kutyát és Ő majd az oktatóktól mindent megtanul, nekünk nincs is más dolgunk csak ámulni és bámulni. Kényelmes felfogás ez, ami valójában arról szól, hogy a kutyán múlik, hogy úgymond mi lesz belőle, ha nagy lesz.
Természetesen ez nem így működik. Bár lehet, hogy elfogult vagyok, de mi szerencsére megtaláltuk a legjobb kutyasulit a Népszigeti Kutyaiskola képviseletében, ahol a kezdetek kezdetén, már oviban felhívták a figyelmünket arra, hogy itt elsősorban a gazdikat tanítják és nem a kutyákat. Mert annak ellenére, hogy sem a párom sem én nem vagyunk kezdő kutyások, volt mit tanulni bőven!

Szitka 4 hónapos volt, amikor először elmentünk a kutyaoviba. Az itt eltöltött két hónap valójában ugyanarról szól, mint a gyerekeknél: szocializáció és rengeteg játék! 3 és 6 hónapos kor közötti kutyusok, minden mennyiségben, minden méretben, hatalmas játék, még hatalmasabb hisztik, szóval minden, ami ahhoz kell, hogy a kutyagyerekek megismerjék egymás erejét és a saját korlátaikat.



Szitka még nem volt 6 hónapos, amikor már elkezdtük Vele az alapfokú képzést. Hagyományos esetben 8 hónap az ajánlott kor az alapfok elkezdésére, de rendhagyó esetekben, ha mégis úgy érezzük, hogy kutyánk esetleg már kinőtte az ovit, az oktatók a közös játék során mutatott viselkedése alapján eldöntik, hogy mehet –e a kutyus „korengedménnyel” alapfokra.
Így kerültünk alig hat hónaposan az Alapfokú csoportba Mosolygás



Itt aztán, az ovihoz képest kemény munka kezdődött! A foglalkozások 7 hétig tartanak szombat-vasárnap és van egy pótfoglalkozás szerdánként. Ezt követi aztán a nagybetűs vizsga, ez minden gazdi rémálma! Én is, akárcsak a többi gazdi, mikor végigolvastam a vizsgafeladatokat, halálosan biztos voltam benne, hogy nekünk, pontosabban nekem ez nem sikerülhet!! Szerencsére az oktatók már az elején megnyugtattak mindenkit, hogy nem kell a vizsgán rágódnunk, végül is nem az a végső cél, hanem a kutyánkkal együtt töltött harmonikus és problémamentes évek, hiszen valójában ezért jöttünk!

Alapfokon kiderült, hogy ez tényleg az alapozásról szól: ül, fekszik, helyben maradás, lábnál követés és ami nagyon fontos a pórázfegyelem, hogy amikor végigsétálunk kutyánkkal a Margit hídon, ne kelljen olyan beszólásokat végighallgatnunk, hogy: „Nézd mami, a kutya sétáltatja a nénit!!!” vagy „Ki sétáltat kit?”… és tényleg Homlokráncolás



A pórázfegyelemre miért is van szüksége egy szánhúzónak?- kérdezték tőlem nagyon sokan, hiszen neki, a szán elé kötve az a dolga, hogy húzzon, és nem az, hogy a szemünkbe nézve ügessen a szán mellett. Mindez valóban így igaz, viszont, számomra nagyon is sajnálatos módon, nem a névadó alaszkai Szitka nevű városban élünk, hanem egy, az év nagy részében „hótalan” nagyvárosban. A kutyát sem csak akkor visszük emberek közé, amikor a 2 méteres hóban egy szán is van mögé kötve. Bár nálunk a szánhúzás egyelőre még csak tervben van, de ott is az a lényeg, hogy kutyánk vezényszavakra induljon, húzzon, kanyarodjon, stb. És bármilyen hihetetlen, Ő nagyon is jól tudja, hogy adott helyzetben mit kell tennie: húzni a hóban, vagy a lábunk mellett araszolni a belvárosban.



Amit még nagyon fontosnak tartok elmondani, hogy minden, amit Szitka a kutyasuliban tanult kizárólag a játék segítségével történt, az ösztöneit és a készségeit kihasználva. Alapfokon nincs helye kiabálásnak, nincs helye pórázrángatásnak, (ezekért szigorú „nem szabad”-okat kaptak a gazdik is!), a kutya mindent megtesz e nélkül is, némi simogatásért, dicsérőszóért, no és természetesen nem elhanyagolható mennyiségű jutalomfalatért cserébe! A Népszigeti Kutyasuliban klikker módszerrel tanítanak, hihetetlenül hatékony és eredményes munka érhető el vele, ilyenkor beszélünk igazából kutya nyelven.

Aztán egyszer csak eltelt az a bizonyos 7 hét, és ott álltunk a vizsgabíró előtt, majd végigmentünk a pályán és 100-ból 84 pontot kaptunk az Engedelmes I.-es vizsgán. Szitka ült, feküdt, lábnál jött, helyben maradt, alig 7 hónaposan. Mivel én nagyon izgultam, ő kétszer annyira izgult, ennek volt köszönhető az a néhány levont pontszám, de még így is csodálatosan teljesített! Pedig „csak egy malamut”…



Nem volt kérdés, hogy mi következik: természetesen a középfok!

Itt már bonyolódott a helyzet, ez nem „csak” egy engedelmes vizsga volt, hanem ügyességi is, vagyis tartalmazott néhány agility elemet, akadályt, kúszóakadályt, bójához kiküldést 8 méterről, távolból kézjellel ültetést- fektetést, valamint 20 méterről, behívásból történő lefektetést is.



És mindenekfelett nagyon sok munkát. Mert természetesen a kutyaiskola nem csak hétvégi elfoglaltságot jelentett, hanem folyamatos játékot, gyakorlást, és rengeteg közösen eltöltött időt. Szitka végig nagyon lelkes volt, voltak olyan gyakorlatok, amelyeket szinte vezényszó nélkül végigcsinált (pl. agility akadályok), és voltak olyanok is, melyek jobban fárasztották, vagy igazából nem keltették fel a figyelmét. De olyat nem tapasztaltam, hogy a fajtájából kifolyólag bármit is nehezebben tanult volna meg a többi kutyánál, sőt épp az ellenkezője volt inkább jellemző. Nagyon tanulságos hónapok voltak ezek, hiszen kutya és ember egyre jobban egymásra hangolódott ebben a közös munka-játékban.



És 9 hónaposan, (mellesleg épp az első tüzelés kellős közepén) ismét ott álltunk szemtől szemben a vizsgabíróval, majd a bemutatkozást és a szokásos szerencsekívánságokat követően szinte hallani véltem, ahogy eldördül az a bizonyos rajtot jelző pisztoly (a valóságban természetesen nem volt ilyen, csak az én zaklatott idegeim produkálták). A következő 2 percben pedig Szitka végigsuhant a pályán, és addigi kilenc hónapjának a legösszeszedettebb formáját hozva 95 pontot (és nem kevés csirkegyrost) bezsebelve az akkori csoport legjobbjaként hagyta el a pályát! Igen, egy malamut, egy szánhúzó, akit úgymond semmire sem lehet tanítani!!!



Hihetetlenül büszkék voltunk Rá és vagyunk a mai napig. A tanulás folyamata pedig nem állt meg, csak szünetel a nyárra, aztán klubfoglalkozáson folytatjuk az agilityvel, az eddigi kedvenccel, majd ha eljön az ideje, belekóstolunk a szánhúzásba is.



És végezetül még egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Kutyaiskolába nem azért járunk, hogy a végén egy bábot kapjunk a kutya helyett, aki elvesztette a személyiségét és csak azt teszi, amire tanították. A tanulási folyamat nem elfojtja a kutya személyiségét, hanem éppen hogy kihozza a legjobb tulajdonságait. Akárcsak a gazdából, hiszen nem hiába nevezik tükörmódszernek a Népszigeti Kutyasulisok az általuk kidolgozott tanítási módot. A kutyánk minket tükröz vissza, és ha valamit nem sikerül elsőre megtanítanunk, az nem azért van, mert a kutya nem képes azt megtanulni vagy buta, hanem egyszerűen azért, mert nem magyaráztuk el érthetően a feladatot, esetleg nem voltunk elég következetesek.



Sokan azt vallják, hogy Ők azt szeretik, ha kutya úgymond Önmagát adja és bohóckodik reggeltől estig. Szerintük a tudatos képzés ezt kiöli a kutyából. Ráadásul az ilyen elveket valló emberek az esetek többségében nagytestű kutyákat tartanak. Azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy ha nem tudunk kordában tartani egy ilyen erejű állatot, ha nem tudjuk behívni, vagy adott esetben megfékezni, az nagyon is veszélyes helyzeteket produkálhat.
Akik Szitkát ismerik, mind alátámaszthatják, hogy Ő egy igazi egyéniség! Tud hangosan visszabeszélni, rosszalkodni, macskát kergetni és süketnek tettetni magát! Ugyanakkor bármikor el tudunk menni emberek közé vagy étterembe. Nemrég jöttünk haza a horvátországi nyaralásból, ahol természetesen Ő is velünk volt, és jól érezte magát még az emberektől és gyerekektől hemzsegő tengerparton is, mert hála a sok közös foglalkozásnak, tud viselkedni.



Ugyanis szerintünk a kutyatartás nem csak arról szól, hogy van egy kutyád, akit etetsz, itatsz, esetleg éjjel, amikor senki sem jár az utcán még meg is sétáltatod, mert amúgy nem mered emberek közé vinni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kutyát nevelni csak kutyaiskolában lehet. Tény, hogy nekünk rengeteget segítettek és segítenek ma is az ott tanult módszerek, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem tudja, hogy induljon el a kutyájával.

Nálunk a kutya valójában családtag, együtt él velünk, bárhová utazunk Ő is velünk tart, mi csak így láttuk értelmét a kutyatartásnak.
Mert a kutya igenis felelősség, és remélem, a kisgyermekes szülőket nem sértem meg azzal, ha azt mondom, hogy egy kölyökkutya igenis olyan, mint egy gyermek: ránk van utalva, határtalanul bízik bennünk és teljes mértékben tőlünk függ, hogy az „utca rémévé” neveljük, vagy egy kiegyensúlyozott, jó idegzetű, boldog kutya lesz belőle.

 


Hegedüs Réka

Aki a Népszigeti Kutyaiskoláról szeretne többet tudni: www.kutyasuli.hu
A K99 vizsgarendszerről bővebben: www.k99vizsga.info
 
sitemap