A kutya - Az alaszkai malamut története
A malamut történetének megismerése elengedhetetlen a fajta a megértéséhez.

A mai malamut ősei az utolsó jégkorszak folyamán a Bering szoroson keresztül jöttek Szibériából Alaszkába az Inuit emberek őseivel, akik ma benépesítik Észak-Amerikát és Grönlandot.
A sarkvidéken a kutya és az ember egymásra volt utalva. Ezek a kutyák teherhordóként segítették gazdáikat: a vadászat során keletkezett több tonna húst kellett hazavontatniuk. Ha egy család megengedhette magának, akkor több kutyát tartott, mint amire a szánok húzásához szükség volt. Így tartottak szukákat kölykökkel, beteg, lesántult és gyengébb kutyákat is. A szánhúzó csapathoz szükséges kutyák száma függött az egészséges kutyák számától, a tenyészkutyáktól, az út hosszától, a rakomány súlyától, a hó mélységétől, az időjárás viszontagságaitól.

Nagy Kinga rajza - farkas


Minden ősi Inuit népnél, Szibériától Grönlandig, a kutyák alapvető elemei voltak a kemény sarki környezethez való alkalmazkodásnak, és sokszor a túlélés és a halál közti különbséget jelentették.
Ugyan a kutyáik hasonló típusúak voltak, a munka, a földrajzi elhelyezkedés, a felhasználás területe és a hó mennyisége és típusa észrevehető különbségeket eredményezett köztük. A távoli Észak-Nyugat Szibériában a csukcsok kisebb, könnyebb csontú kutyája terjedt el, a szibériai husky, mely nagyobb sebességéről és fürgeségéről vált híressé. A csukcsok megélhetési vadászok és szőrmekereskedők voltak, akiknek a kutyákra azért volt szükségük, hogy elszigetelt telepeikről a távoli kereskedelmi állomáshelyekre szállítsák a bőröket. Kisebb kutyáik kevesebb súlyt húztak sokkal nagyobb sebességgel, mint az alaszkai partvidékeken élő társaik, és ha a rakomány túl súlyos volt, a csapatot kombinálták. A világ másik részén a grönlandi inuitok kutyái éltek, melyek kissé nagyobbak voltak, mint szibériai rokonaik, ők a grönlandi eszkimó kutyák (a későbbi grönlandi kutyák), akik a jégmezők széles területein nagyon veszélyes körülmények között dolgoztak. Ők sokkal súlyosabb terheket húztak keményebb természeti körülmények között, ill. más típusú és mennyiségű hóban. Fáradhatatlanságukról, nagy akaraterejükről, ugyanakkor sokkal agresszívebb természetükről voltak ismertek. Kitartásuk miatt mindkét sarkvidék felfedezői szívesen használták őket.
A mai alaszkai malamutok alapja a Malemute (Mahlamuit, Mahlemut) törzs nagy, erős kutyái voltak. Ez az inuit törzs az alaszkai Kotzebue öböl környékén élt, és hasonló vadászó, halászó életmódot folytatott, mint a többi partvidéki inuit törzs. A malamutok testesítették meg  azokat a kutyáikat, akik a szépségükről, állóképességükről voltak nevezetesek. Sokkal nagyobbak voltak, mint a szibériai huskyk, ill. kissé nagyobbak, mint a grönlandi kutyák.
A malamutoknak jellegzetes bundájuk volt, sokkal szabályosabb rajzolatuk és kevesebb színváltozatuk. Farkasszerű kinézetük miatt gyakran hívták őket „farkas-kutyáknak”.
A XIX–XX. században szánhúzó kutyákat használtak a sarkvidéki expedíciókhoz. Ezekben az időkben a kutyák tenyésztése igencsak eltért a mai körülményektől. Az elsődleges szempont a túlélés volt. A tenyésztőknek nem kellett a megfelelő típussal foglalkozni, mert ezt a problémát megoldotta helyettük a természet. Így alakult ki a malamut ideális típusa, amely zord körülmények között, fáradhatatlanul képes dolgozni, alkalmas súlyos terhek nehéz terepen való húzására, és képes minimális táplálék mellett is a túlélésre. A kutyáknak együtt, csapatban kellett dolgozniuk egymással és az emberrel, amihez kialakult a fajta megfelelő, alkalmazkodó temperamentuma is.
A szánhúzás fénykorát az aranyláz idején élte, mivel ekkor rengetegen özönlöttek Alaszkába, és egyre nagyobb volt az igény a szánhúzó kutyákra. Mivel nem volt elég az „őslakos” szánhúzó, sok kutyák vittek be Amerika más részeiről, de ezek egy része nem volt képes túlélni a zord körülményeket, és alkalmatlan volt a megkívánt munkára.
A bevándorlók ekkoriban kezdték az alaszkai őslakos kutyákat malamutnak hívni, függetlenül attól, hogy ezeknek több típusa is létezett, ezzel különböztetve meg őket a huskytól és a bevitt egyéb fajtáktól. Az aranyláz idején északon a kemény munka mellett kevés szórakozási lehetőség adódott. Mivel szinte mindenkinek voltak kutyái, hamarosan a szánhúzó versenyek számítottak a legnépszerűbb sportnak.
Alaszka továbbra is népszerű volt a misszionáriusok és felfedezők körében. Amikor ezek az emberek hazatértek, vitték magukkal a kutyáikat is, így jutott el a malamut Amerika más államaiba is.
Az I. és a II. Világháború alatt az amerikai hadsereg is használt szánhúzó kutyákat, köztük malamutokat, azonban ezek egy része sajnos sosem tért haza.

A modern malamut „megalkotója” Eva Seeley volt, aki 1923-ban szülővárosában segített egy téli karnevál rendezésében. Egy újságcikkben olvasott a Chinook szánhúzó csapatról, és úgy döntött, hogy ez lesz a karneváljuk attrakciója. Meghívott két szánhúzó csapatot, melyek közül az egyik Arthur Waldené volt. Amikor az ő szános bemutatója következett a behavazott golfpályán, Eva is a szánon utazott. Hirtelen a kutyák megláttak egy macskát és megugrottak, Walden pedig felborította a szánt, hogy megállítsa őket. Megsérült a keze, de nagyon aggódott az utasa miatt. Mint kiderült, ez az aggodalom alaptalan volt, a pöttöm Eva teljesen izgalomba jött. Arthur Walden nem csak a szánt borította fel, hanem Seeley-ék egész életét is. Ezek után a Seeley házaspár gyakori vendég volt Walden fogadójában, még a nászútjukat is ott töltötték. Később, amikor Walden egy expedíciót készített elő, és emiatt távol volt, megkérte őket, hogy költözzenek hozzá és segítsenek a kennelben. Walden távollétében elkezdtek nagyobb méretű szánhúzó kutyákat keresni. Eljutottak Leonard Seppalához, aki már csak huskykat tenyésztett, de véletlenül hozzá került egy nagyobb testű, lassú, súlyhúzó típusú kutya, amivel ő már nem akart foglalkozni. Mivel tudta, hogy Seeley-ék ilyenekkel foglalkoztak, nekik adta Yukon Jadet. Jad – egy erős, szürke-fehér színű kan – volt az apja az első Chinook malamutoknak. Felálló fülei alacsonyan tűzöttek voltak, durva szőrzete, tollbóbitás farka és erős csontozata volt. Ezek a jegyek tették azzá a típussá, amelyet Seeley-ék tenyészteni akartak. Walden elutazása előtt adott egy ismeretlen vérvonalú, Bessie nevű szukát Seeley-éknek, aki kis mérete ellenére a teherhúzó kutyát példázta. Jellegzetes malamut szőrzete volt: durvább, mint a huskyké, de még nem medveszerű, mint az eszkimó kutyáké. Színe szürke, fehér lábakkal és halvány maszkkal. Mrs Seeley kiváltképpen csodálta széles fejét, felálló füleit és kiváló „hótaposó” lábait.
Seeley-ék Yukon Jaded párosították Bessie-vel, és 1929-ben megszületett az első alom, ami már egy új fajta, az alaszkai malamut lett. Négy kölyök született, mind nagyon egyforma, ezek egyike volt Gripp of Yukon.
 

Őt kiállításokra is vitték, és ő lett az első Champion malamut, aki azonban nem csak „egy szép arc” volt, mert dolgozott is, mint szánhúzó kutya. Ő volt Seeley-ék olimpiai csapatának a vezérkutyája is, és 16 évig élt. Mrs Seeley szerette a széles fejét, jól tűzött füleit és erős, durva szőrzetét. Ezek voltak az első lépések, hogy Seeley-ék álma valóra váljon, és az Amerikai Kennel Klub elismerjen egy amerikai fajtát, az alaszkai malamutot.


Kinek ajánljuk a malamutot

Mielőtt valaki beszerez egy malamutot, fontos, hogy tökéletesen informálódjon a fajtáról, „megértse őket”, mert csak ez alapján tudja biztosan eldönteni, hogy ez-e a megfelelő  kutyafajta a számára.
A malamutok élettartama tíz és tizenöt év között van. Mielőtt bármilyen kutyát megvesz valaki, fel kell készülnie az anyagi kötelezettségekre is, hogy stabil otthont nyújthasson kutyájának egész életére.
A malamutok gyönyörűek, feltűnő kutyák, és sok ember már csak emiatt szeretne egyet.


A malamutok makacsak, barátságosak, függetlenek, energikusak, intelligensek, dominánsak, és magasan fejlett érzékkel rendelkeznek a falka hierarchiáról. A fajta szakértői minden ilyen jellemvonást kedvelnek, de sok ember a velük való együttélést túl nehéznek tartja.
A malamutok falkaállatok. Természetes dominanciájuk sok bajba sodorja őket. A malamut emberi családja lesz a falka, és mindenki helyét meg kell tanulnia a falkában. A tulajdonos feladata, hogy megtanítsa arra a kutyát, hogy az ő helye a hierarchia legalján található – hogy minden ember a legkisebb gyerektől a felnőttig felette áll. Ennek megtanítása egészen egyszerű egy fiatal kölyöknek, és ha megfelelően betartják, az egy egész életre fog szólni. Viszont, ha a családja nem érti meg a szükségességét annak, hogy kialakítsák a falkarangsort nagyon fiatal korban, a malamut egész boldogan magára vállalja a domináns falkavezér szerepét a családban. Ez problémákhoz vezethet a domináns agresszió miatt és ez a fő oka a malamutok kidobásának, elaltatásának vagy menhelyre kerülésének.
Sokan azt gondolják, hogy a malamutok buták, és kiképezhetetlenek. Valójában nagyon intelligensek, ami független természetükkel és magas szintű dominanciájukkal párosulva igazi kihívást jelent a kiképzésükben. Gyorsan tanulnak, de amikor az alap engedelmességi gyakorlatokról van szó, egyszerűen nem hiszik, hogy azért születtek a földre, hogy kiszolgálják az embereket, ezért a gazdájuknak más módszert kell találniuk, hogy motiválják őket.
A kiképzést nagyon fiatal korban kell kezdeni, és az első lecke, hogy megtanítsuk neki, hol a helye a családban. Az okos gazda igazi erőfeszítést tesz azért, hogy a tanulás érdekes legyen és mulatságos, mert semmi sem untat jobban egy malamutot, mint a monoton gyakorlatok folyamatos ismétlése. Ezeknek a kutyáknak munkára van szükségük, le kell foglalni őket.

A malamutok szánhúzó munkakutyák, nehéz terhek mindennapi vontatására tenyésztették ki őket. Amerikában sok ember súlyhúzó versenyeken vesz részt a malamutjával. Ha jó kondícióban van, egy átlagos méretű malamut 900 kg fölötti súlyt is képes egyedül elhúzni. A malamutok borzasztó sok energiával rendelkeznek, és nagyon aktív életmódra vágynak. A tulajdonosoknak gondoskodniuk kell az energiájuk levezetéséről. Számtalan tevékenységet végezhetünk velük: szánhúzás, síjöring, súlyhúzás, hátizsákos túra, túrázás, agility, kocogás, kerékpározás. Nagyon fontos, hogy a malamut számára komoly mindennapi testmozgásról kell gondoskodni, mivel ha nem jutnak megfelelő mozgáshoz, gyorsan unottá válnak, és nem kívánatos, romboló szokásokat vesznek fel: sok ásás, ugatás, vonyítás, rágás, vagyontárgyak elpusztítása, szökdösés.
Az erős kerítés elkerülhetetlen egy malamut mellett. Hírhedt csavargók, ha szabadon hagyják őket. Egy malamut kint az utcán nem jó szomszéd. Zaklatni fog más kutyákat és harcolhat is velük, megölhet macskákat vagy kis kutyákat, zaklathatja, esetleg meg is ölheti a háziállatokat és a vadállományt. Elpusztíthat vagyontárgyakat, és megijeszthet embereket, különösen gyerekeket, akik nincsenek hozzászokva az ilyen kutyákhoz, amelyek számukra farkasnak néznek ki.

Aki malamutot választ, mindenkor fizikai ellenőrzés alatt kell tartania kutyáját. Ideális, hogy biztonságos kerítés vegye körül, amikor egyedül tartózkodik a kertben. Sétához pedig fontos a póráz vagy hám használata.

A malamutok nem jó őrző-védő kutyák. Hiányzik belőlük az erős védő ösztön, amely jelen van őrző-védő fajtákban. Bár a méretük és a megjelenésük elrettentően hathat azokra az emberekre, akik nem ismerik a fajtát, a malamutok egyszerűen túlságosan is szeretik az embereket ahhoz, hogy hatékony őrző-védők legyenek. A legtöbb malamut örömmel vendégül látna egy betörőt, ellátná élelemmel és megmutatná neki, hogy hol vannak az értékes dolgok.
 
Fizikailag a malamutok közepes testméretű kutyák. A malamut kanok súlya 38,5 kg körüli, a szukáké pedig 34 kg körüli.
A malamutok szőrápolási szükséglete mérsékelt. Dupla bundájuk nagyszerűen néz ki és rendszeres kefélést, fésülést igényel, hogy ilyen maradjon. Egyszer vagy kétszer évente (tavasszal és néha ősszel) levedlenek – elvesztik a finom, sűrű aljszőrzetüket.
A malamutok viszonylag tiszták szoktak lenni – a durva fedőszőrük egészen hatékonyan taszítja a szennyeződéseket. Bár néha azért meg kell őket fürdetni.
Akinek megtetszett ez a fajta, és elfogadja a kihívást, hogy együtt éljen egy ilyen energikus, intelligens, makacs lélekkel, csodálatos társra lelhet! Akinek viszont fenntartásai vannak, jobb, ha más fajtát választ.

Hogyan vásároljunk malamutot?
Az utóbbi pár évben Magyarországon rendkívül elterjedt a törzskönyv nélküli, bizonytalan szülőktől származó kölykök malamutként történő árusítása. Rengeteg emberrre sóznak keverékeket. Ráadásul a kölyköket már 5 hetesen az új gazda nyakába varrják, oldja meg a kölyök etetését az anyja helyett.

A malamutra fokozottan igaz, hogy kölyköt csak törzskönyvvel, mikrochippel, oltásokkal, többszöri féreghajtás után szabad megvásárolni és elhozni 8–9 hetes korában.
A fenti feltételek nem teljesülése esetén nagy valószínűséggel keverék kutyát sóznak a gyanútlan vásárlóra, aki csak pár hónappal később, talán pont egy szánhúzókutyás rendezvényen eszmél fel, hogy kutyája teljesen másképpen néz ki, mint a többiek.

Az nem tenyésztő, aki piacon árusítja a kölyköket, és nem nyújt lehetőséget a vásárlónak, hogy a kölyök születésének körülményeit megtekinthesse. Az ilyen ember egyszerűen a kutyák kizsákmányolásából él. Természetesen ezek az emberek rendkívül felkészültek a kedves vevő átejtésére, mindig ügyes válaszokat adnak a törzskönyv hiányára, a rossz állapotokra. Törzskönyv felesleges, hisz nem papírt, hanem kutyát akar venni, nem?
Aki a törzskönyv nélküli vásárlást választja, egyúttal lemond minden garanciáról, biztosítékról is. Hisz papír és mikrochip nélkül a kutya származása bizonyíthatatlan, baj esetén nincs felelős.

De a törzskönyvvel tenyésztők között is nagy különbség van. A lelkiismeretes tenyésztők csak egészségügyi szűrések után vonják be kutyáikat a tenyésztésbe. Ha nem is kötelező feltétlenül a kiállítások sztárjának lenni minden kutyának, de legalább egy tenyészszemlével rendelkeznie kell mindkét szülőnek.
Habár első hallásra az ilyen kutyák kölykei drágábbnak tűnnek, hosszú távon bizony kifizetődik, hiszen a jó helyről származó kölykök nem pusztulnak el egy otthonról hozott betegségben, a tenyésztőik bármilyen probléma esetén megtalálhatóak, folyamatosan tartják a kapcsolatot kiskutyáik új gazdáival, akiket tanácsaikkal segítenek.

Kids of the Snow-storm Royal Blade 2006. év óta folyamatosan
a legeredményesebb kutya a MEOE SZÉKKlubjában


Filmsztár malamutok
A malamut rendkívül gyakran használt kutyafajta a filmvásznon.
Mivel a farkasok kiszámíthatatlanok és gyakorlatilag kiképezhetetlenek, a köztük és a malamutok közti hasonlóság, a malamutok barátságos természetével és taníthatóságával párosulva biztosítja az alaszkai malamutok jövőjét a mozi és TV iparban. Amíg néhány rendező farkasokkal vagy farkas hibridekkel dolgozik, addig mások egy kis make-up-ot használnak és súlyt az árulkodó farkakra, hogy átváltoztassák a malamutot vad testvére jómodorú dublőrévé. A malamutoknak mindig lesz helye a szánhúzó kutyákról szóló mozifilmekben.

Walt Disney kihasználta a közönség szánhúzó kutyák iránti imádatát. 1994-ben jelent meg a Fehér agyar folytatása, egyidőben a Vasakarat című filmmel.
A film egy szánhúzó verseny igaz történetén alapul, mely a manitobai Winnipegből a minnesotai St.Paulba vezetett 1917-ben. A korabeli díszletek és a szélsőséges időjárás nagyon megnehezítette a film felvételeit.
A héttagú szánhúzó csapatot a minnesotai Black Ice Kenneltől kölcsönözték. A Disney stúdió más csapatokat is alkalmazott, a Trolldom, Kingsdale és a Sendaishi kennelekből, mivel a filmet több különböző helyszínen forgatták.
A Black Ice Team vezérkutyája Ch.Black Ice’s High Speed Chase, WLDX, WTDX, WWPD (különféle munkavizsga rövidítések – a szerk.) volt, aki rendkívüli képességei révén független vezérként gondoskodott a szükséges irányításról a nehéz helyzetekben, és ez a sokoldalúság biztosította a film elkészítését.

Egy másik, a televízióban rendszeresen látható malamut színész a Quinn Doktornő című sorozatban szereplő Arctic Luv’s Skullduggery, hívónevén Trick, akit Bernadette Quercio tenyésztett és ő is a tulajdonosa.


Ez a kutyafajta mind temperamentumával, mind kinézetével mindig is helyet fog követelni magának mind a filmvásznon, mind a családok otthonában. A legfontosabb azonban, hogy a malamutok mindig megfelelő, hozzáértő emberek kezébe kerüljenek.

Romoda Csilla





Megjelent az A kutya 2010. februári számában

 
sitemap