A legkeményebb szánhúzó, a grönlandi kutya Magyarországon nincs

A legősibb állapotban megmaradt szánhúzókutya egyértelműen a grönlandi kutya.
Még ma is nagy számban élnek őshazájukban, Grönlandon, a Föld legnagyobb szigetén, ahol még napjainkban is sokat használják őket szánhúzásra, mivel sok olyan terület van ahova még motoros szánnal sem lehet eljutni. Ezek a kutyák Grönlandon jelenleg is nélkülözhetetlenek sok embernek az életben maradáshoz.
Rendkívüli munkateljesítményük tette őket alkalmassá például Amundsen Antarktisz-i utazásához is, aki 111 grönlandikutyát vitt magával.
Grönlandon a mai napig a szabadban tartják őket, legtöbbször külön-külön megkötve, jobb esetben „kutyaházhoz” kikötve. Az anyakutyák ott is szülik meg a kölyköket. Tavaly nyugati állatvédők sokat cikkeztek arról, hogy ezek a kutyák csak hetente egyszer kapnak enni nyaranta (inni esővizet isznak), mert ha nincs szükség rájuk akkor nem igazán néznek feléjük az emberek. Nem jellemző az állategészségügyi ellátásuk sem, gyakori a jegesmedve támadás is, és bizony mindezek miatt magas az elhullási arány is. Mindezt ugyan a grönlandi kormányzat igyekezett megcáfolni, de tökéletesen senkit sem sikerült megnyugtatniuk.
Ez egy rendkívül kemény kutyafajta. Talán ez a fő oka annak, hogy Magyarországon nincs belőle, és a környező országokban sem túl gyakori.
A gyorsasága már-már vetekszik a szibériai huskyéval, és a grönlandival azonos kategóriában versenyző samoyedek és malamutok általában teljesen esélytelenek ezen ellenféllel szemben. Franciaországban, Svájcban, és az Északi országokban sokan versenyeznek vele, lassan betört a német és cseh versenyzők életébe is, de kiállításokon csak nagy ritkán látható egy-egy példány.
A gröndlandi egy rendkívül kitartó és kemény „dolgozó”, azonban nagyon nehéz együtt élni vele. Még a falkatársak is keményen és rendszeresen verekednek egymással a falka hierarchia miatt, és ez nagyon ritkán zajlik vérontás nélkül.
Szánhúzó világbajnokságon volt már „szerencsém” látni olyan célba érkező grönlandi fogatot, melynek kutyáiból dőlt a vér, mert még a versenyzés során is egymást csépelték.

A grönlandi kutyáknak széles és mély mellkasuk van, erős, jól izmolt végtagjaik. Fejük széles, enyhe stoppal, kis fülekkel.  Farkuk sűrű szőrzetű, elég rövid, magasan tűzött. A kanok marmagassága 60 cm, a szukáké 55 cm.
Bundájuk dupla rétegű: vastag aljszőrzetből, és egyenes, hosszú fedőszőrből áll.
Az összes színvariáció megengedett náluk.

Nemcsak a falka kutyáinak, de a gazdának is nagyon kemény kézzel kell kapaszkodnia a posztjába, mert elég egy kis megingás, és ezek a kutyák többé nem ismerik el felettesüknek.
És ez nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy ezeknek a kutyáknak még napjainkban is sokszor jegesmedvék és egyéb más, az életükre veszélyt jelentő dolgok ellen kell magányosan küzdeniük Grönlandon.

Dér Andrea

Megjelent az A kutya 2010. februári számában